Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Száz diák virrasztott az ELTE két budapesti iskolájánál a tanárokért

Száz diák virrasztott az ELTE két budapesti iskolájánál a tanárokért

Száz diák virrasztott az ELTE két budapesti iskolájánál a tanárokért
Fotó: Az oktatás fejlesztéséért, a pedagógusok megbecsüléséért szervezett, a "Diákok a tanárokért" Facebook-csoport által jegyzett demonstráció résztvevõi Budapesten a Szent István téren 2022. szeptember 2-án. MTI/Bruzák Noémi

A gyerekek vasárnap estétől hétfő reggelik, a tanítás kezdetéig virrasztottak a tanáraik érdekében. 

Az ELTE Radnóti Miklós Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium tanulói vasárnap este összegyűltek, hogy egész éjszaka az iskola előtt virrasztással demonstráljanak, ezzel kifejezve, hogy azt szeretnék, ha jobban megbecsülnék a tanáriakat. 

A cikk a videó után folytatódik

HVG információi szerint közel 100 ember gyűlt össze az iskola előtt a jelenlegi és volt diákokból, és még egy mágnestáblát is hoztak magukkal. Az egyik tüntető elmondta, hogy ezzel órát is tartottak, ezzel demonstrálva, hogy mi lesz, ha már nem lesznek tanárok. 

Pár egykori tanár is megjelent a Radnóti előtt, megköszönték a diákoknak, hogy kijöttek. A tiltakozóknak az aulából hoztak ki padokat, hogy ne a földön üljenek, illetve a földszintre bemehettek mosdóba is.

Az egyik diák, akinek pont hétfő van a születésnapja, a következőt írta fel a magával hozott táblájára: „Szülinapomra szabad oktatást akarok. Sokat kérek?”

A lap úgy tudja, hogy az ELTE másik gyakorló gimnáziumánál, az Apáczainál is virrasztást tartottak az éjjel.