Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

ÉLŐ

Clouds
Budapest 21
Dollár
360,38 Ft
Euró
390,79 Ft
Font
464,33 Ft
Bitcoin
65,928 $

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is távozik a Nemzeti Színházból

A művésznő után a színész is meghozta ezt a döntést.

...svg content...Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Baleset
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

Szász Júlia után Horváth Lajos Ottó is felmondott a Nemzeti Színházban. Ez a színész keddi Facebook-posztjából derült ki, amiben részletesen felsorolta, hogy Vidnyánszky Attila állításaival szemben milyen juttatásokat kapott tavaly novemberi balesete óta – szúrta ki a Telex. Mint ismert, a Rómeó és Júlia című előadás közben történt tavaly novemberi balesetben Szász Júlia is megsérült rajta kívül. De azt is megírtuk, hogy a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila korábban azt állította, hogy mindketten ötmillió forintot kaptak kártérítésként. Ám Szász Júlia szerint ez nem igaz, egyúttal részletesen kifejtette, mennyi pénzt kapott a baleset óta, kártérítést viszont azóta sem.

Nemrégiben pedig Horváth Lajos Ottó is cáfolta, hogy ekkora összeget kaptak volna. A bejegyzésében egyebek mellett azt írta: „Sajnálom, hogy a titoktartási megállapodásunk ellenére, idő előtt, olyan információk kerültek nyilvánosságra, amelyeket cáfolnom kell. (…) Nem először és nem egyszer teljesen fals és valótlan adatok jelentek meg a Nemzeti Színház igazgatójának részéről azon összegekről, amelyeket a baleset kapcsán állítólagosan kaptam, kaptunk.” Ezt követően tételesen felsorolta, hogy kitől mekkora összegeket kapott. A lap megjegyzi, Vidnyánszky már néhány napja is utalt rá, hogy Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is távozik a Nemzetiből. Soron kívül 78 milliárd forintos fizetési felszólítást küldött az EB Magyarországnak

„Tényleg azt kívánom, hogy Horváth Lajos Ottó és Szász Juli is találjon magának olyan színházat, ahol jobban vigyáznak rájuk” – fogalmazott. A Nemzeti igazgatója korábban arról is beszélt, hogy nem tagadják az üzemi baleset tényét, ám nem ismerik el a színház kizárólagos felelősségét. „Ha ilyen esetben kizárólagosságot állapítunk meg, precedens értékű lesz. Itt a színész is hibázott” – mondta. Egyúttal arra utalt, miszerint Szász Júlia nem írta le a teljes igazságot, például arról sem számolt be, hogy a neki felajánlott kártérítési összeget nem vette fel.

„Szász Julia miért nem írja le a Facebook-on, hogy másfél millió forintot nem vesz fel?!” – emelte ki. Míg Udvaros Dorottya Kossuth-díjas színművész úgy véli, hogy a Nemzeti Színházban történt baleset miatt indított belső vizsgálat egy „látszatesemény” volt. A színésznő szerint lehetett tudni, hogy a vizsgálat azt fogja megállapítani, hogy nincs egy személyi felelős. Hozzátette: a rendező és az igazgató felelőssége megkérdőjelezhetetlen, ráadásul állítása szerint korábban többször jelezték már aggályaikat a díszletekkel kapcsolatban. Majd arra utalt, a színház nem hajlandó elismerni, hogy munkahelyi baleset történt, amíg pedig ez nem történik meg, addig a biztosító sem fizet a sérült színészeknek.

Majd Molnár Áron színész is megszólalt az ügyben, aki kijelentette, hogy „Vidnyánszkynak mennie kell”, s úgy látja, a színházigazgató pártpolitikai csatateret kreált a magyar kulturális életből. „Felfoghatatlan, hogy mi kell még ahhoz, hogy a Nemzeti Színház társulata, a kultúráért és innovációért felelős miniszter, Hankó Balázs és Magyarország jelenlegi miniszterelnöke egyhangúlag kimondja, hogy Vidnyánszkynak távoznia kell!” – írta egy korábbi Facebook-posztban, hozzátéve: „a pártpolitikai ideológiák, hűség és a kussolás váltotta fel a tehetséget, a szorgalmat és a kritikus gondolkodást”. „Hogy lehetne ezek után bármilyen bizalmat szavazni Vidnyánszkynak pedagógusként, vagy intézményvezetőként?” – tette fel a kérdést.

Már bruttó 652 ezer forintra nőtt az átlagkereset Magyarországon

Az emberek keresete is egyre magasabb Magyarországon, májusban például 652 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset.

Magyar Péter tagadja, hogy vezetőnek és politikusnak készült volna

Magyar Péter most azt állítja, vezetőnek és politikusnak sem készült, amiben sokan kételkednek, látván azt, hogyan építette fel magát.