Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
362,35 Ft
Euró
389,38 Ft
Font
452,03 Ft
Bitcoin
62,305 $

Szakértő: az okostelefon inkább a butítás, mint a tanulás eszköze

Mint kiderült, az okostelefonok iskolai tilalmát javasolja az UNESCO egy friss globális oktatási jelentésében, s ennek megvan az oka.

Fotó: Unsplash
Technológia

Koós Alexandra

Szerkesztő

Pöltl Ákos, az MCC Fiatal Tehetség Program Nyugat-magyarországi vezető kutatója szerint az UNESCO Technológia az oktatásban című riportja meglehetősen kritikusan kezeli az oktatás és a technológia kapcsolatát. Egyúttal a szervezet arra figyelmezteti a törvényhozókat, hogy óvakodjanak a digitális technológia gondolkodás nélküli bevezetésétől.

„Meg kell változtatni azt, hogy a technológia az első az oktatásban, és a tanuló a második. Konkrétan az szerepel benne, hogy egyszerűen ki kell tiltani az okostelefonokat az iskolákból, mert negatív hatással vannak a tanulók tanulási képességeire, annak fejlődésére, mert figyelmet von el” Soron kívül Orbán Viktor új helyettes államtitkárt nevezett ki

– ismertette a jelentést a kutató.

Hozzátette, az eszközök kitiltásával nem lesz annyi internetes zaklatás (cyberbullying), ami jellemzően az iskolai környezetben az ott használt telefonokkal fordul elő. De az UNESCO felmérése arra is kitér, hogy a technológia tanulmányi eredményekre és gazdasági hatékonyságra vonatkozó pozitív hatásai túlértékeltek lehetnek, és ebben a covid alatti online oktatásnak is szerepe van – írta az Infostart.

Pöltl Ákos azt gondolja, sokkal gyorsabban került a technológia az iskolába, mint hogy egyáltalán meg tudták volna nézni, melyik szolgálja valóban az oktatás minőségének javítását, illetve melyik az, ami teljesen felesleges, és valójában csak az adott cég profitteremtésére szolgál. Majd arra utalt, a gyerekeknek semmi szüksége okostelefonra a tanuláshoz, ehelyett elegendő a nappaliban egy laptop.

„Lehet ezt mondani, hogy az okostelefon az butít. A túlzott képernyőhasználat igazoltan elváltozásokat okoz az agy fejlődésében. A mentális következmények között az elmagányosodás, a szorongás és a depresszió a legsúlyosabbak. Egyre több az öngyilkossági kísérlet is, és nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is”

– fogalmazott.

Fontos információk jelentek meg Kína elnökének budapesti látogatása kapcsán

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környékén is fokozott ellenőrzésre kell számíatani a kínai elnök érkezése miatt.

José Mourinho vissza akar térni a Manchester Unitedhez Ten Hag helyére

José Mourinho nem véletlenül nem vállalt munkát a római kirúgását követően, mert a hírek szerint nagyon szeretné a Manchester United kispadját.