Súlyos baleset történt a Budapest–Vác–Szob vasútvonalon vasárnap.
Egy mozdonyvonat elütött egy embert Vác és Göd között. A Mávinform a Facebook-oldalán közölte, hogy „a baleseti helyszínelés miatt Göd és Vác között csak egy vágányon haladhatnak a vonatok”, ami komoly fennakadásokat okoz a térség vasúti közlekedésében.
A tájékoztatás szerint a váci S70-es vonatok jelenleg csak a budapesti Nyugati pályaudvar és Göd között közlekednek, míg Göd és Vác között pótlóbuszok szállítják az utasokat. A szobi Z70-es vonatok a megszokott menetrendtől eltérően „megállnak Gödön, Felsőgödön, Sződ-Sződligetnél és Vác-Alsóvárosnál is”, hogy a lehető legtöbb utas számára biztosítsák az eljutást.
A vasúttársaság hozzátette, Budapest és Vác között a párhuzamosan közlekedő Volánbusz-járatokon is elfogadják a vasúti menetjegyeket, ezzel is segítve az utasok gyorsabb célba jutását. A baleset miatt több járat rövidebb útvonalon közlekedik, egyes vonatok pedig kimaradnak a menetrendből, így az utazóknak hosszabb menetidővel és átszállásokkal kell számolniuk.
Liner/MTi
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.



