Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egy rendkívül súlyos természeti katasztrófa, amiről kevesen mernek beszélni

Egy rendkívül súlyos természeti katasztrófa, amiről kevesen mernek beszélni

Egy rendkívül súlyos természeti katasztrófa, amiről kevesen mernek beszélni
Shutterstock/Ilusztráció

Négy évvel a világ eddigi legnagyobb műanyagszennyezése után Sri Lanka aranyló partjai még mindig szenvednek attól a mérgező örökségtől, amit az X-Press Pearl teherhajó 2021 májusi balesete hagyott maga mögött..

A környezetvédők, önkéntesek és tudósok azóta is küzdenek a szennyezés látható és rejtett következményeivel – a helyreállítás lassú, a károk azonban egyre súlyosabbnak bizonyulnak. A BBC nyomozó riportja – amit a Watershed Investigations együttműködésével készítettek – világított rá arra, hogy a szennyeződés mértéke sokkal súlyosabb, mint azt korábban gondolták. A jelentés szerint milliárdnyi apró műanyag granulátum, úgynevezett nurdle árasztotta el a partokat, együtt a hajó rakterében szállított motorolajjal, savval, marónátronnal, ólommal, rézsalakkal, lítium akkumulátorokkal és epoxigyantával – olyan vegyi anyagokkal, amelyek súlyosan veszélyeztetik az élővilágot.

A cikk a videó után folytatódik

„A part olyan volt, mint amikor hó borít be mindent” – emlékezett vissza Muditha Katuwawala, a The Pearl Protectors nevű helyi civil szervezet alapítója. „Rémisztő volt. Páncélozott halott teknősök, delfinek, puffadt szemű, hámló bőrű tengeri élőlények sodródtak a partra.”

Az önkéntesek a kezdetekben napi 300-400 kilogramm nurdle-t gyűjtöttek össze, ám a helyzet gyorsan romlott: a szemcsék a homok mélyébe süllyedtek, és az újabb szennyeződéseket is magukba szívták. „Olyanok lettek, mint egy hatalmas vegyi szivacs” – magyarázta David Megson, a Manchester-i Metropolita Egyetem környezetszennyezéssel foglalkozó igazságügyi vegyésze. Elmondása szerint a tűz által megégett granulátumok a legszennyezettebbek, ezekből arszenik, ólom, kadmium, réz, kobalt és nikkel oldódik ki – ezek mind súlyosan mérgezőek a tengeri élővilágra.

Rendkívül súlyosak a károk

A hajó, ami Dubajból indult Malajzia felé, már útja elején problémákat jelzett: egy salétromsavat szállító konténer szivárogni kezdett. India és Katar kikötői elutasították az átrakodást, így a hajó nyolc napon át szivárogtatott savat, mire 2021. május 19-én éjszaka belépett Sri Lanka felségvizeire. Másnap reggelre a Singapore-i lobogó alatt hajózó X-Press Pearl kigyulladt, két hét múlva pedig elsüllyedt – rakományával és üzemanyagával együtt.

A szennyezés következményeit azóta is vizsgálják: a BBC által vizsgált 20 nurdle-minta alapján a kutatók úgy vélik, hogy a szemcsék folyamatosan szívják magukba a környezetszennyező anyagokat, és idővel egyre toxikusabbá válnak. „Ezeket megeszik a tengeri élőlények, és ezzel együtt a szennyezés is bekerül az ökoszisztémába” – figyelmeztetett Megson.

Vizsgálatok kimutatták, hogy a Negombo-lagúnában és a katasztrófa közelében kifogott halak egy része azonos nehézfémeket tartalmazott, mint amelyek a hajó rakterében is jelen voltak – egyes halmintákban az egészségügyi határértéket is meghaladó mértékben.

A helyi halászok aggodalma

A helyi halászok a saját bőrükön érzik a következményeket: „Azóta nincs elég hal. Ugyanannyi sosem lett, mint korábban” – mondta Jude Sulanta, aki szerint a halállomány fiatal példányai is eltűntek. „Az életünk a feje tetejére állt. Sokan eladták a hajóikat, és külföldre mennének. Az én fiam is, aki most még velem dolgozik, fontolgatja, hogy elhagyja az országot.”

Az X-Press Pearl tulajdonosa, az X-Press Feeders Ltd. szerint eddig több mint 130 millió dollárt költöttek a hajóroncs és a tengerben lévő törmelék eltávolítására, továbbá 20 millió dollárt fizettek a Srí Lanka-i kormánynak a part menti takarításra és a halászok kártalanítására. A cég hangsúlyozza, hogy a partra vonatkozó felelősséget a kormány vállalta, és csalódott a késlekedések, illetve a helyzet további romlása miatt.

A Srí Lanka-i kormány ezzel szemben úgy látja, hogy az eddig kifizetett összeg nem fedezi a hosszú távú környezeti és gazdasági károkat, ezért jogi úton próbálja elérni, hogy a brit bíróság által megállapított kártérítési plafont eltöröljék. A Srí Lanka-i Legfelsőbb Bíróság 2025-ben 1 milliárd dollár megfizetésére kötelezte a vállalatot – ugyanakkor az ítélet joghatóság hiányában nem érvényesíthető Szingapúrban, ahol a vállalat székhelye található.

Az eset gazdasági következményeit Prof. Prashanthi Guneeardena, a Srí Jayawardenapura Egyetem környezeti közgazdásza, egy szakértői bizottság vezetőjeként több mint 6 milliárd dollárra becsülte, beleszámítva a vadállomány pusztulását, a turizmus és halászat visszaesését, valamint a tűz során a levegőbe kerülő rákkeltő anyagok (mint a dioxin és furan) hatásait. A professzor becslése szerint ezek körülbelül 70 halálesetet is okozhattak.

Az X-Press Feeders visszautasította ezt a számítást, és az International Tanker Owners Pollution Federation (ITOPF) szervezet jelentésére hivatkozva kijelentette, hogy a becslés „pontatlan, nem megalapozott és nem tudományosan igazolt”. A BBC riportja világossá tette, hogy a tengeri katasztrófák következményei hosszú évekre megnyomoríthatják egy-egy közösség életét, és sokkal többe kerülnek, mint amit a jog jelenlegi keretei képesek számon kérni.