Egy tehergépkocsi, egy kisbusz és két kamion karambolozott az M5-ös autópályán Városföldnél, ami miatt mindkét irányban teljes szélességében lezárták az utat.
A Katasztrófavédelem számolt be arról, hogy egy tehergépkocsi, egy kisbusz és két kamion karambolozott Városföldnél, az M5-ös autópálya 97-es és 98-as kilométerszelvénye között. Budapest irányában történt a súlyos baleset, aminek következtében az egyik kamion az út Szeged felé vezető pályatestére futott.
A kecskeméti és a kiskunfélegyházi hivatásos tűzoltók álltak neki a műszaki mentésnek, aminek ideje alatt áramtalanították a járműveket. A sztráda érintett szakaszát mindkét irányban, teljes szélességében lezárták, amiről a rendőrség is beszámolt.
A Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azt írja, 1 óra 30 perc körül történt a súlyos incidens. Először egy kisteherautóba rohant egy kamion hátulról, ami miatt az előbbi az árokban állt meg, addig az utóbbi az autópályán. Ezt követően egy érkező kamion nekiütközött hátulról az autópályán maradt teherautóba.
„Ezt a balesetet a mögöttük érkező kamion úgy kerülte ki, hogy átszakította a szalagkorlátot, majd a Szeged felé tartó oldalon felborult. A jelenlegi információink alapján az első balesetben személyi sérülés is történt.” – tudhattuk meg a közleményből.