Farkas Zsófi, az Exatlon Hungary korábbi versenyzője nemcsak élvezi a nyarat, meg is éli a különleges pillanatokat.
Állítása szerint még ha vitatkoznak is, utána megbeszélik a dolgokat, mert tudatában vannak annak, mennyi mindent éltek meg együtt.
Járai Máté megküzdött az elemekkel, többek között a lángokkal is, miközben pánikba esett, amikor nem találta a fő elemét.
A sztáranyuka nagyon boldog, és remek formában van, a dekoltázsa pedig látványosabb, mint valaha, nagyon sokan dicsérik őt.
Dobos Evelin eddig az egyik legjobb versenyzője volt A Konyhafőnök VIP mezőnyének, ám most történt valami, aminek Rácz Jenő sem örült.
Öt év szünet után visszatér a TV2 népszerű műsora, aminek Ördög Nóra lesz a házigazdája.
Nagyon különleges élményben volt része a híres modellnek és kétgyermekes anyukának, aki elismerte, volt benne félelem, de bízott a helyiekben.
Ugyanakkor még ezzel sem volt különösebb gondja, imádta a játékot, és mindent megtett, amit csak tudott.
Demcsák Zsuzsa fontos és nagy bejelentést tett a Farm VIP 3 játékosainak, akiknek most még inkább fel kell kötniük a gatyájukat.
Szarvas Andi szívesen maradt volna még a farmon, de nem akart a fiúk ellen fordulni, és sokkal inkább a szívére hallgat, így összességében nem bánja túlságosan, hogy kiesett.
Miközben Járai Máté lenyűgözte a zsűrit, és bejutott a négy legjobb versenyző közé, az egyik hírességnek el kellett hagynia A Konyhafőnök VIP konyháját.