A kommentelők szerint gyerekes dolog, míg mások úgy vélik, jobban kellene figyelni.
A hírek szerint valószínűleg csak csúszik a transzfer, de még az átigazolási időszak vége előtt a Manchester United játékosa lehet Jadon Sancho.
A Tottenham vezetőedzője mindent megtehet azért, hogy megszerezze a Real Madrid egyik nagy nevét, amire talán lehet is esélye, több okból kifolyólag is.
Paul Scholes a három fájó elveszített elődöntő ellenére úgy véli, hogy a Manchester United a helyes irányba halad előre, és jól alakulnak a klub dolgai.
A Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu sejtelmesen nyilatkozott az egyik legnagyobb sztárjáról, aki lehetséges, hogy mégis marad. Ez olyasvalami, amire nemigazán számíthattunk.
Ronald Koeman már megkezdte a munkát a régi-új klubjánál, ahol hosszú évekkel ezelőtt játékos és asszisztens is volt. Most azonban vezetőedzői feladatokat bíztak rá.
Olasz sajtóértesülések szerint lehetséges, hogy lesznek nézők a Budapesten megrendezésre kerülő Szuperkupa-mérkőzésen, amiről többek között a nemzetisport.hu is beszámolt.
Egy nem várt transzfer is megvalósulhat a Real Madridnál, ami akár még jól is elsülhet, hiszen egy olyan támadóról van szó, aki jól tud alkalmazkodni.
Egyre közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy a futballvilág ismét megnyissa a kapuit a nézők előtt a stadionokban, de ezt csak szigorú feltételek mellett tehetik meg. Az MLSZ is beszámolt a szerdai napon tartott videokonferenciáról, mely alább olvasható a szövetség tolmácsolásában.
A koronavírusra és a fertőzésekre reagálván a Magyar Labdarúgó Szövetség rendkívüli elnökségi ülést tartott, és döntéseket hozott, amiket egy hivatalos közleményen belül ismertettek.
Miközben a Barcelona ismét kijelentette, hogy Lionel Messi nem eladó, a három bizonyos top-klub komolyan fontolóra veheti az argentin leigazolását, ami még akkor sem lesz egyszerű, ha az argentin valóban menni akar.