Az Arsenal bajnoki címébe kerülhet ez a pontvesztés a Liverpool ellen, amit az utolsó pillanatokban szenvedtek el.
Hamilton álláspontja kissé kényelmetlen helyzetbe hozhatja a Forma-1 vezetőit, miután úgy fogalmazott, "sokat beszélgettem az emberi jogi szakértőkkel".
Kiderült, mennyiért lenne hajlandó megválni a Dortmund Haalandtól, de úgy tűnik, arra játszik a német első osztályú csapat, hogy ennyit senki nem fog kifizetni a norvég sztárért.
Heti 190 ezer eurót tehet zsebre a Real Madridnál David Alaba, a Bayern München eddigi osztrák sztárvédője, aki a nyáron ingyen távozik a bajoroktól.
Sergio Agüero szerződése az idény végén jár le, és Joan Laporta már korábban kijelentette, hogy az egyik első „meglepetése” az FC Barcelona számára a 32 éves támadó leigazolása lenne.
A tavalyi Premier League-bajnok Liverpool egész szezonban védőgondokkal küzdött, amelyet Virgil van Dijk rendkívül súlyos Everton elleni sérülése indított el. A télen két középhátvédet is hoztak, ám Jürgen Klopp tovább bővítheti az opciókat.
A Borussia Dortmund norvég csillaga, Erling Haaland gyakorlatilag egész Európa figyelmét élvezi, a legnagyobb klubok szeretnék sorukban tudni a gólhányó támadót.
Meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújt a Tottenham Hotspur az idei év során, legutóbb az Európa Ligából estek ki sokak meglepetésére a Dinamo Zágráb ellen úgy, hogy a második mérkőzést előnyből várhatták.
Ramon Calderon, a Real Madrid korábbi klubelnöke úgy fogalmazott, hogy a klub jelenleg nem áll úgy anyagilag, hogy a sokszor emlegetett Kylian Mbappé vagy Erling Haaland átigazolásokat nyélbe üsse.
Julie Pomagalski francia snowboard-olimpikon és világbajnok snowboardozó kedden vesztette életét, miután egy lavina maga alá temette a svájci Alpokban. 40 éves volt.
Mint arról mi is beszámoltunk, Cristiano Ronaldo szívesen visszatérne korábbi sikerklubjához, a Real Madridhoz a nyári átigazolási időszak folyamán.