Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Komoly katonai támogatást jelentett be Spanyolország, 200 tonna súlyú a szállítmány

Komoly katonai támogatást jelentett be Spanyolország, 200 tonna súlyú a szállítmány

Komoly katonai támogatást jelentett be Spanyolország, 200 tonna súlyú a szállítmány
Fotó: EPA/Miguel Gutierrez

Pedro Sanchez, Spanyolország miniszterelnöke Ukrajnába látogatott a mai nap folyamán, ahol komoly katonai segélyt jelentett be.

Sanchez ugyanis bejelentette, hogy Spanyolország 200 tonnányi lőszert és katonai szállító járművet küld Ukrajnának az oroszok elleni harchoz – írja a The Guardian. Ezzel a spanyolok az eddigi legnagyobb katonai segélyüket nyújtják Kijevnek:

A cikk a videó után folytatódik

Ez az eddigi legnagyobb szállítmányunk, kétszer akkora, mint ami az eddigiek során” – fogalmazott a spanyol miniszterelnök a Zelenszkijvel és Mette Fredriksennel, Dánia miniszterelnökével tartott sajtótájékoztatón, aki szintén ma utazott Kijevbe.

Sanchez hangsúlyozta, hogy a mai nap folyamán a katonai felszerelésekkel megrakott szállítóhajó útnak indult Spanyolország kikötőjéből és Lengyelország felé vette az irányt, ahol a szállítmányt lepakolják és átviszik Ukrajnába:

„A hajóra 30 kamiont, nehéz szállítójárműveket, valamint katonai alapanyaggal megrakott 10 kisebb járművet tettünk fel, amelyeket Ukrajnába szállítunk”

Sanchez bejelentette azt is, hogy Spanyolország meg fogja kérni a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy vizsgálják az orosz háborús bűntetteit Ukrajna területén és maga is azt tervezi, hogy spanyol nyomozókat küld az országba.

Mette Fredriksen dán kormányfő szintén a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy Dánia is növelni fogja az Ukrajnának szállítandó fegyversegély mértékét, 600 millió dán koronányival növelik a szállítandó katonai eszközöket összértékét.