Semmit nem oldunk meg azzal, ha visszalépünk
Megannyi út halad mellettünk, sokszor párhuzamosan, de valójában mindegyik különbözik egymástól. Minden út egyedi, mely lehet rövid, hosszú, boldog és fájdalmas.
Két dolog azonban minden útra igaz: kizárólag a saját utunkat járjuk az életünk során, és egy nap annak végéhez érünk. Rajtunk múlik az, hogyan éljük meg ezt a sokszor egészen különleges utazást. Az utunkról letérni soha nem tudunk, mert mi magunk vagyunk az út, így az arra vezet, amerre épp haladunk.
Sok olyan alkalom van, amikor vissza szeretnénk lépni egyet, kettőt vagy hármat. Ha már megtettél előre egy lépést, vissza nem léphetsz! Ez nem egy ártatlannak tűnő társasjáték, amit bármikor újrakezdhetünk vagy újra dobhatunk a kockával, esetleg csalhatunk. A valóságban még a legapróbb lépés is nagyon nagy jelentőséggel bírhat, fájdalmat okozhat a lelkedben, nagyobbat, mint azelőtt.
Hányszor… Hányszor hisszük azt, hogy egy visszalépéssel mindent megoldhatunk vagy a dolgok újra működni fognak. Ilyenkor mindenki őszintén hisz abban, hogy visszalépett oda, ahol korábban volt és ugyanabban a lábnyomban áll, ahol ezelőtt. De nem… Hiába is állunk ugyanabban a lábnyomban, a lenyomatunk egyszeri és megismételhetetlen, így az a „visszalépésünkkel” még a legtökéletesebb mozdulattal sem lesz a régi.
A való életben ezekben az esetekben nem történik más, minthogy elkezdünk egy helyben toporogni és az érintetlen lábnyomot egyre inkább deformáljuk, ami szép lassan elveszíti az igazi formáját. A karakterünk közben sérül, negatív irányba változik és ideiglenesen megszűnik bennünk a lelki fejlődés, az, ami meghatároz bennünket, az utunkat, legyen az bármilyen hosszú és rögös.Meg kell becsülnünk mindazt, amit kapunk az utunk során és emlékeznünk arra, hogy kizárólag mi magunk vagyunk azok, akik ezt az utat járják a maga tökéletes vagy tökéletlen formájában, mely elvezet oda, ahol lennünk kell.
