Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Scholz is megpróbálta menteni Biden szerencsétlen kijelentését: „nem ez a NATO célja”

Scholz is megpróbálta menteni Biden szerencsétlen kijelentését: „nem ez a NATO célja”

Scholz is megpróbálta menteni Biden szerencsétlen kijelentését: „nem ez a NATO célja”
Fotó: EPA/Olivier Hoslet

Olaf Scholz, Németország kancellárja megerősítette, nem szerepel a NATO tervei között, hogy eltávolítsa Vlagyimir Putyint a hivatalából.

Joe Biden a szombati nap folyamán tartott szenvedélyes beszédet, amelyben a globális demokrácia védelmét hangsúlyozta. Ennek során volt egy kijelentése, amely meglehetősen félreérthető volt és nem repítette előre a jövőbeli diplomáciai folyamatokat:

A cikk a videó után folytatódik

„Az Isten szerelméért, ez az ember nem maradhat hatalomban”

A Fehér Ház később közleményben pontosította, hogy Biden nem konkrét rezsimváltásra szólította fel, míg Nagy-Britannia és Franciaország is igyekezett minél inkább elhatárolódni a valóban meglehetősen szerencsétlenül sikerült megszólalástól.

Olaf Scholz német kancellár pedig hasonlóan tett a német ARD tévécsatornának adott interjújában, amelyből a Sky News idézett. Scholz kijelentette: nem szerepel a NATO tervei között a rezsimváltás Oroszországban.

A kancellár ezen felül felmondta a „szokásost”, egyrészt felszólította Putyint a tűzszünetre és a humanitárius folyosók megnyitására, másrészt pedig jelezte, hogy Németország készen áll további szankciókra, amennyiben szükséges.

Biden megszólalása gyakorlatilag ajándék volt a Kreml számára, egyelőre még visszafogottan használták csak ezt ki. Peszkov nyilatkozott erről egyedül, ő is csak annyit mondott, hogy nem az amerikai elnök fogja megmondani, ki Oroszország elnöke.