Schobert Norbi fia: ha van egy ország, amit szeretünk, mindenáron meg kell védenünk
A fiatal fontosnak tartja, hogy megvédje azt, amit szeret és amiben hisz.
Ahogy azt a hónap elején megírtuk, Schobert Norbi fia belépett a Magyar Honvédségbe, mindezt pedig egy honvédségi toborzóvideóval jelentette be a közösségi oldalán. Mint fogalmazott: „A világ sajnos nem lelhet békére a környező konfliktusok miatt, miközben rengeteg család veszíti el otthonát és szeretteit”.
„Én úgy gondolom, hogy az első és legfontosabb dolog, megvédeni az országot ahová születtünk és ahova annyi emlék köt bennünket. Ez egy ember gondolatából, sajnos nem tud megvalósulni. Összefogásra van szükség. Pont ezért csatlakozom a Magyar Honvédség tartalékos katonái közé” – folytatta, miközben másokat is csatlakozásra buzdított.
A nagy bejelentést követően még válaszolt pár kérdésre a téma kapcsán, és elmondta, miért nem lesz hivatásos katona. Kiemelte, nem fél megvédeni az országot, ha szükséges, s hamarosan, még ebben a hónapban megkezdi a kiképzést. Szombaton pedig arról érkezett hír, hogy Schobert Norbi Jr. aláírt, és részt vett a magyar hadsereg egészségügyi vizsgálatán.
Okkal csatlakozik a katonaság tartalékosai közé
A sajtó is jelen volt a fiatal nagy pillanatakor, amikor aláírta a dokumentumokat, elkötelezvén magát a magyar hadsereg tartalékos állományához. Az erről készült fotók ebben a korábbi cikkünkben érhetők el. Havasi Gergő, a Magyar Honvédség Sportszázad szakaszvezetője, a tartalékos kampány egyik arca pedig nemrégiben arról beszélt:
A tartalékoskampány célja, hogy megerősítse Magyarország „immunrendszerét”, s olyan fiatalokat várnak, akik tenni akarnak családjukért, lakóközösségükért, a hazájukért. „Ifjabb Schobert Norbert tartalékos katonaként jó példa lehet a kortársai számára” – mondta a Bálna Honvédelmi Központ központi toborzóirodájában tartott eseményen.
Ezután arra tért ki, hogy a tartalékosok mely területeken teljesíthetnek szolgálatot, illetve mire van szükség ahhoz, hogy valaki tartalékos katonának jelentkezhessen – írja a Magyar Nemzet. Míg ifjabb Schobert Norbert azt emelte ki: „Ha van egy ország, amit szeretünk, akkor azt szerintem minden áron meg kell védenünk. Pont ezért csatlakozom én is a katonaság tartalékosai közé”.