Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Romokban a görög infrastruktúra, pokoli állapotokról számolnak be a helyiek

Romokban a görög infrastruktúra, pokoli állapotokról számolnak be a helyiek

Romokban a görög infrastruktúra, pokoli állapotokról számolnak be a helyiek
MTI/EPA/HATZIPOLITIS NICOLAOS

Óriási károkat okozott az áradás az ország középső régióiban, hosszú ideig eltarthat a helyreállítás.

Palamas falujában több ház továbbra is méteres víz alatt áll, az egyik helyi lakos Eleni Patouli az AFP-nek elmondta, hogy az elmúlt napokban a helyzet pokoli volt, hosszú ideig bárminemű információ és segítség nélkül maradtak.

A cikk a videó után folytatódik

„A sürgősségi hívószámon érkező, evakuálásra felszólító üzenet éppen akkor érkezett meg, amikor az áradással szembesültünk, és nem volt menekülési lehetőségünk” – mondta, a helyzet azonban továbbra is drámai, hiszen ezrek várnak a hatóságok és a hadsereg segítségére.

Járványok üthetik fel a fejüket

Elena Riza, az Athéni Egyetem orvosi karának járványtani professzora az ERT közszolgálati csatornának elmondta, hogy bélhurutos esetek jelentek meg az elárasztott területeken, ahol a vízhálózat is megrongálódott.

A hatóságok Voloszban figyelmeztettek, hogy a víz jelenleg fogyasztásra alkalmatlan, a professzor pedig azt is hozzátette, hogy fennáll a veszély járványok kialakulására, ha az emberek továbbra sem jutnak elegendő vízhez.

Kiemelte, hogy a hatóságoknak legalább két liter ivóvizet kellene kiosztaniuk minden lakosnak naponta. Ugyanakkor jelenleg még az is problémát okoz, hogy a segítség eljusson a vízzel körbezárt területekre.

A közlekedés ugyanis több útszakaszon is ellehetetlenült, többek között a Szalonikit és Athént összekötő autópályát is megrongálta az árhullám – számolt be róla a CNA.