Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,87 Ft
Euró
389,47 Ft
Font
453,96 Ft
Bitcoin
64,259 $

Zidane távozásának lehetséges okai a Real Madridnál

Érdekesek a spanyol sajtóban megjelent párhuzamok Zidane első és második távozása között, amik mind szerepet játszhattak abban, hogy rövid időn belül kétszer is leadta a kispadot Madridban.

Fotó: Twitter/Real Madrid C.F.
Sport

Hujber Dávid

Szerkesztő

Zinedine Zidan pályafutása során másodszor döntött úgy, hogy önként mond le az edzői posztról a Real Madridnál. Először erre 2018-ban került sor, majd három évvel később hasonló okokból döntött úgy, hogy feláll, közvetlen az új projekt indulása előtt.

A spanyol AS szerint a klubnál már hetek óta készültek erre a forgatókönyvre, tisztában voltak azzal, hogy a francia távozáson gondolkodik. Emiatt is vették fel a kapcsolatot a potenciális edzőkkel, elsősorban Allegrivel és Raúllal.

Allegri tűnt a befutónak, aki március óta áll kapcsolatban a Real Madriddal, és emiatt nem egy ajánlatot utasított vissza. Conte váratlan távozása után a Juventus mellett az Inter is megkereste, de korábban a Róma kispadja is elérhető lehetett volna számára, amit Mourinho kapott meg.

Zidane pontosan március óta generál kételyeket a folytatással kapcsolatban, annak ellenére hogy 2022-ig volt érvényes a szerződése, és a klub mindig támogatta őt. Ő azonban napról napra mérte fel a helyzetet, és az érzéseit, nem akart ennyire előre gondolkodni.

A sajtóban megjelent hírek arra engednek következtetni, hogy Zidane egyszerűen kimerült egy ilyen megterhelő szezon után, mint ez. A csapatnak sok problémája volt, kezdve a sérülésekkel, a gólhiánnyal és a nem várt botlásokkal. Zidane azonban mindig a legjobbját adta a csapatért, de az utolsó sajtótájékoztatóján már érezhető volt, hogy minden eddiginél kérdésesebb a helyzet a jövőjét illetően.

A másik ok, ami egyszer már a távozásához vezetett, még 2018-ban, a csapat újraszervezésének szükségessége volt. Akkoriban Zidane változtatni akart, de az igazgatótanáccsal való nézeteltérései nem segítettek ezen, valamint szembesült egy olyan felelősséggel, amit nem akart magára venni, mégpedig azt, hogy olyan játékosokat kell elküldenie, akik mindent beleadtak.

Inkább távozott, és most az új projekt előtt ugyanezt tette, miközben legendák távozhatnak a klubtól, és nagyobb hangsúlyt fektetnek az érkező igazolásokra, a fiatal játékosokra, valamint a kölcsönadott futballistákra. A francia nem látja magát készen arra, hogy ezt a folyamatot vezesse.

A Barca 15 napot ad magának, hogy megtalálja Koeman utódját

Zidane nem akarta szembenézni ezzel a teherrel, és olyan játékosoktól megválni, akikben igazán bízik és sokat tettek a klubért, köztük Ramosszal és Varane-nal, akik alapvető szerepet játszottak az elképzelésében, de most közel állnak a távozáshoz.

A franciának az sem tetszett, hogy noha még minden fronton harcban voltak, és a Bajnokok Ligájában az elődöntőben estek ki, míg a La Liga utolsó fordulójában is esélyesként léptek pályára, a sajtó sokszor ízekre szedte. Egyszerűen zavarták ezek a kritikus hangok, miközben belső pletykákat szivárogtattak ki az esetleges menesztéséről.

Összefoglaló videó a Ferencváros 5-1-es győzelméről a Debrecen ellen

A Ferencváros végül 5-1-re győzte le a Debrecent az NB1 hétvégi fordulójában, ami egyúttal rekordot is hozott, mert egy csapat sem rúgott olyan sok gólt egy idény alatt, mint a Fradi.