Jude Bellingham hosszú időre válik elérhetetlenné a Real Madridnál, ami külön kihívást jelenthet Xabi Alonsónak.
Carlo Ancelotti napokon belül távozik Madridból, és átveszi a brazil válogatott irányítását. Az olasz szakember helyére az a Xabi Alonso érkezik, aki korábban a Realnál és a Bayern Münchennél is a játékosa volt. A spanyol azóta edző lett, és a fiatalkora ellenére nagy sikereket ért el a Bundesligában a Bayer Leverkusennel.
Már tavaly nyáron klubot válthatott volna, a Liverpool ajánlatot tett neki, amire nemet mondott. Nem sokan tették volna ezt meg, Arne Slot viszont élt a lehetőséggel, és rögtön visszahódította a bajnoki címet, többek között Szoboszlai Dominik hathatós közreműködésével.
Alonsónak több kihívással is szembe kell néznie a királyiaknál, ugyanis Jude Bellingham hónapokon át nem lesz bevethető. A brit világsztár egy tervezett vállműtéten fog átesni a klubvilágbajnokságot követően. Hónapok óta komoly fájdalmak mellett játszott, így már nagyon időszerű az operáció.
Fabrizio Romano azt írja a The Athletic értesüléseire hivatkozva, hogy Bellingham akár három hónapig is távol maradhat a műtét miatt, amit júliusra terveznek.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.



