Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

A sajtó máris megkérdőjelezi Szoboszlai csapattársának szerepét a Real Madridnál

A sajtó máris megkérdőjelezi Szoboszlai csapattársának szerepét a Real Madridnál

A sajtó máris megkérdőjelezi Szoboszlai csapattársának szerepét a Real Madridnál
Shutterstock

Alexander-Arnold szerepe a Real Madridnál egyre vitatottabb, Carvajal felépülése pedig újabb kihívást jelenthet számára.

A spanyol sajtó már az első hetekben kérdéseket fogalmazott meg Szoboszlai Dominik volt csapattársa, Trent Alexander-Arnold teljesítményével kapcsolatban, miután a korábbi Liverpool-játékos a nyáron, tízmillió euróért igazolt a Real Madridhoz, ahol hatéves szerződést kapott.

A cikk a videó után folytatódik

Az angol válogatott védő a Klubvilágbajnokság hat mérkőzéséből ötöt kezdőként játszott végig, és a kieséses szakaszban két gólpasszt is adott, egyet a Borussia Dortmund, egyet pedig a Juventus ellen. Egy izomsérülés miatt a PSG elleni elődöntőt kihagyni kényszerült, azonban a Marca kiemelte, hogy az Egyesült Államokban rendezett tornán többször is bizonyította technikai képességeit, bár a teljesítménye hullámzó volt.

Ugyanakkor a forrás megjegyezte, hogy a La Liga nyitófordulójában, az Osasuna elleni találkozón Alexander-Arnold összesen 77-szer ért labdához, ám 15 alkalommal eladta azt, valamint túlzott óvatosság jellemezte a játékát. A Real Madrid uralta a labdabirtoklást, Alexander-Arnold pedig gyakran belépett a középpályára, de a madridi napilap szerint szinte minden esetben a biztonságos megoldást választotta.

Eközben Dani Carvajal a Bernabéuban szurkolói ovációval tért vissza a pályára, és a beállását követő 22 percben magabiztosan, lendületesen futballozott, egyértelműen jelezve, hogy ismét harcba száll a kezdőcsapatba kerülésért. „A versenyt úgy fogom fel, ahogy karrierem során mindig is tettem. Minél nagyobb volt a konkurencia, annál jobban teljesítettem. Ez komoly kihívás, amely mindkettőnket jobb játékossá tesz” – mondta Carvajal a mérkőzést követően.

Alexander-Arnold eddig hat mérkőzésen kapott lehetőséget Xabi Alonsótól, ennek ellenére a teljesítményével kapcsolatos elvárások gyorsan növekednek, és a nyomás is hamarosan fokozódhat, függetlenül attól, hogy ez mennyire indokolt.