Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Rasszista támadás érte a Real Madrid sztárját a klubvilágbajnokságon

Rasszista támadás érte a Real Madrid sztárját a klubvilágbajnokságon

Rasszista támadás érte a Real Madrid sztárját a klubvilágbajnokságon
Shutterstock

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalos vizsgálatot indított annak nyomán, hogy a Real Madrid német válogatott védője, Antonio Rüdiger rasszista támadást szenvedett el csapata Klubvilágbajnokságon aratott 3-1-es győzelme során, amit a mexikói Pachuca ellen vívtak meg.

    Rüdiger a hosszabbításban csapott össze Gustavo Cabral-lal, a Pachuca csapatkapitányával. A német játékos földre került, miközben állítása szerint szabálytalanság történt vele szemben. A játékvezető, Ramon Abatti Abel ezután keresztbe font karral jelezte az úgynevezett „anti-rasszizmus protokoll” aktiválását, mely egyértelműen arra utal, hogy rasszista jellegű incidens történt a pályán.

    Egyelőre nem ismert, hogy a szóban forgó sértés a közönségből vagy egy játékostól érkezett, mindazonáltal a FIFA háromlépcsős eljárása, ami magában foglalja a mérkőzés megállítását, felfüggesztését, majd végső esetben annak lefújását, hivatalosan is életbe lépett, legalábbis az első szakaszáig.

    A mérkőzés nem sokkal az incidens után véget ért, a Real Madrid pedig 3-1-re diadalmaskodott. A meccs utáni pillanatokban a játékosok között újabb szóváltás alakult ki, mely csak tovább fokozta a feszültséget. A Real Madrid vezetőedzője, Xabi Alonso a mérkőzés után a sajtónak elmondta: „Ez az, amit Rüdiger mondott, és mi hiszünk neki. Nagyon fontos, hogy az ilyen helyzetekben zéró toleranciát tanúsítsunk. A FIFA jelenleg vizsgálódik, ennyit tudok mondani.” – idézte a spanyolt a BBC.

    Rüdiger korábban, még a Chelsea játékosaként már számos alkalommal emelte fel a hangját a rasszizmus ellen. „Semmi sem változik igazán, még az antirasszista kampányok ellenére sem, de én továbbra is harcolni fogok ez ellen.” – fogalmazott egy évekkel ezelőtt interjújában.

    A FIFA egyelőre nem közölt részleteket a vizsgálat előrehaladásáról, de az ügy komolyságát jelzi, hogy a nemzetközi sportszervezet hivatalosan is megerősítette az eljárás elindítását.