Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Rácz Jenőnek olyasvalamiben volt része, amiben ezelőtt soha

Rácz Jenőnek olyasvalamiben volt része, amiben ezelőtt soha

Rácz Jenőnek olyasvalamiben volt része, amiben ezelőtt soha

A neves és méltán elismert chef sem tudott mit kezdeni a helyzettel, és a karrierje során sok mindenhez hasonlították már, de ez egészen új volt.

A neves és méltán elismert chef sem tudott mit kezdeni a helyzettel, és a karrierje során sok mindenhez hasonlították már, de ez egészen új volt.

A cikk a videó után folytatódik

Lezajlott a „köténykiosztás” a Konyhafőnök VIP-ban, ami sok izgalmat hozott, és egyúttal fordulatokat is, mivel voltak, akiknek le kellett sétálniuk az „erkélyről”, és átadniuk a kötényüket egy másik szereplőnek.

Sáfrány Emese is a versenyzők között szerepel, aki meggyőzte a szakembereket, és a folytatásban is ott lesz, tehát esélyes arra, hogy megnyerje a nagy fődíjat, miközben egy teljesen más szintre kerül a főzés területén.

Miután kivitte az ételét a kóstolásra, mondott pár szót a tányéron szereplő dolgokról, hogy azok mikre is hasonlítanak. Természetesen Jenő is megkóstolta a „művet”, és az egyik darabban egy tevét látott visszaköszönni. „Ez mit jelenthet?” – tette fel a kérdést a chef.

Ronaldo szerelme ezen a képen tüzesebb, mint egy kitörni készülő vulkán

„Hát inkább nem mondom…” – mondta nevetve Emese. Jenő válaszolt is: „Hát inkább ne mondd!” – nagy mosollyal az arcán. A kötényt végül megkapta a sztár, és elmondta, hogy miért is egy teve jutott eszébe Jenőről.

Szabó Ádám válaszolt, hogy megcsalta-e Tóth Andit

„Nekem az jutott eszembe, hogy a puputeve elraktározza a vizet… és lehet, hogy te is tartalékolod az energiádat. Mondjuk néha lehetne több is… de te úgy vagy vele, tartalékolsz, hogy végig elég legyen.” Jenő nem hagyta ki a ziccert: „Túl lusta vagyok? Erről még beszélgetünk.”