Rácz Jenő érzelmes módon üzent a bokszmeccse előtt
Rácz Jenő felkészült a Kabát Péter elleni mérkőzésre a Sztárboxban, és már most nagyon büszke lehet magára.
Rácz Jenő és Kabát Péter eredetileg az elmúlt hétvégén bokszoltak volna egymás ellen. Mivel Péter megsérült, nem volt más lehetőség, minthogy várjanak egy hetet, ami most vasárnap letelik, és megrendezik a várva várt meccset.
Jenő már Istenes Bencét is kihívta, aki áll elébe a kihívásnak, de ez a meccs csak a abban az esetben valósulhat meg, ha Jenő legyőzi Pétert, akivel nem mellesleg nagyon jóban van. Jenő felesége szerint bárki is álljon ki a chef ellen, az nagy batárágra vall, míg a sikeres üzletember élete legnagyobb utazásáról beszélt.
„Életem legnagyobb utazása az elmúlt 6 hónap! Emlékszem, amikor márciusban őrültnek tartottak a szeretteim, hogy fontolóra vettem a @sztarboxrtl-ban való részvételt! Pedig akkor még igen csak járni tanultam a térdműtétem után!” – írta a posztjában Jenő.
„Addig noszogattam magam, amíg májusban el is kezdtük a munkát! Tudtam, hogy elsősorban nem a súlycsoportomban lévő embereket, hanem először saját magamat kell legyőznöm. Így lettem a középsúly legsúlyosabb 90kg-os versenyzőjéből a legkönnyebb.”
„Bárhogyan is alakuljon a hétvége, beleadtam mindent, életem legszebb és legizgalmasabb idején vagyok túl, ezért már most hálás vagyok az Rtl-nek, a feleségemnek, aki minden nap támogatott, az edzőmnek, aki akkor is hitt bennem, amikor mások kételkedtek.”
„A kislányomnak, aki melegséget és szeretetet adott, amikor apának fájt a feje, minden este megsimogatta és megpuszilgatta a fejemet. Kell ennél több? – és ott vannak a barátaim, akik az elmúlt 30 évben, ha lakótelepi gyerek voltam, ha “befutott ember”, ők folyamatosan támogattak az egész életemben!”
„Nagyon sok kedves üzenetet kapok tőletek is, köszönöm, hogy velem vagytok és szurkoltok! Minden egyes pozitív energia átjár rajtam általatok Nagyon hálás vagyok még egyszer mindenkinek, köszönök mindent! Vasárnap találkozunk”