Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Putyin súlyos figyelmeztetése: Oroszországnak elfogadhatatlan lenne Irán teljes összeomlása

Putyin súlyos figyelmeztetése: Oroszországnak elfogadhatatlan lenne Irán teljes összeomlása

Putyin súlyos figyelmeztetése: Oroszországnak elfogadhatatlan lenne Irán teljes összeomlása
Shutterstock

Észak-Korea hivatalosan is elítélte Izrael katonai csapásait Irán ellen, az eseményeket pedig „megbocsáthatatlan emberiesség elleni bűncselekménynek” nevezte, de Oroszország is figyeli a helyzetet.

„A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság komoly aggodalmát fejezi ki Izrael katonai támadása miatt, és határozottan elítéli azt” – nyilatkozta az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője. A nyilatkozat szerint az izraeli hadműveletek során elkövetett civilek elleni támadások „megbocsáthatatlan emberiesség elleni bűntettek”

A szóvivő továbbá hozzátette, terrorizmussal is vádolják Izraelt. „Izrael államilag támogatott terrorista cselekedetei illegálisak, és veszélyesen közel viszik a Közel-Keletet egy új, mindent elsöprő háború küszöbéhez.” Közben Moszkva is egyre élesebben figyeli az eseményeket, különös tekintettel Irán nukleáris infrastruktúrájára – számolt be a részletekről az Al Jazeera.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kiemelte, oroszok is dolgoznak az egyik atomerőműben. „Orosz állampolgárok dolgoznak a Bushehr atomerőműben.” Ez az egyik olyan iráni nukleáris létesítmény, amit eddig nem ért izraeli támadás. A helyzetet bonyolítja, hogy hamarosan az USA is beszállhat a támadásokba.

Putyinnak nem férne bele Irán teljes összeomlása

A Bushehr erőmű építését Oroszország még 2005-ben kezdte meg, és 2011-ben helyezték üzembe. A létesítmény a két ország stratégiai együttműködésének egyik alappillére, amit egy húszéves megállapodás is megerősít. Az egyezmény legalább három új nukleáris létesítmény orosz segítséggel történő megépítését írja elő Irán területén.

Putyin ennek fényében többoldalú diplomáciai egyeztetést kezdeményezett. Már beszélt Donald Trump amerikai elnökkel, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, valamint Irán elnökével is. Az orosz álláspont világos, Oroszországot is érinti a helyzet. „Ez a konfliktus kihatással van Oroszország biztonsági érdekeire is” – hangsúlyozta Putyin.

Putyin figyelmeztetett, elfogadhatatlan lenne számukra, ha Irán teljesen összeomlik „Oroszország számára elfogadhatatlan lenne Irán teljes összeomlása egy ilyen konfliktus következtében.” Izrael nemcsak katonai úton hajt végre támadásokat Irán ellen, legutóbb hackereken keresztül vettek el tőlük 90 millió dollárt.