Dollár
392,80 Ft
Euró
409,07 Ft
Font
474,93 Ft
Bitcoin
16,621 $

Itt a lista, ezek a posták zárnak be november 12-től ideiglenesen

MTVA/Bizományosi: Váli Miklós

Takács Petra

2022. október 30. - 11:34

A Magyar Posta bejelentette, hogy ideiglenesen több intézményt is bezárnak országszerte, most pedig meg is osztották, hogy melyek lesznek azok.

A Magyar Posta az energiafelhasználás érdemi csökkentése érdekében arról döntött, hogy ideiglenesen szünetelteti 366 posta működését (210 településen).

Soron kívül Faragó Tamás megrendülten nyilatkozott Csapó Gábor haláláról

Azokon a településeken, ahol több szolgáltatóhely működik (101 település), ott a fennmaradó szolgáltatóhelyek megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják az ügyfeleket, míg azokon a településeken, ahol nincs másik nyitvatartó posta (109 település), a szolgáltatások a máshol már jól bevált mobilposta segítségével lesznek elérhetők.

Az intézkedéssel érintett mintegy 740 dolgozó nem veszti el munkáját, mindegyük más postahelyekre kerül átirányításra. A változás nem érinti a postai küldemények házhoz kézbesítését sem – írta a Magyar Posta.

A társaság közzétette azon helyek számát, amelyeket a bezárás érint. Az érintett posták listája itt érhető el.

ads

Van egy sztorid?

Szemtanúja voltál valaminek, vagy épp van egy olyan történeted, melyet szívesen megosztanál másokkal?

Küldd el nekünk, és amennyiben érdekesnek találjuk, úgy közzétesszük azt oldalunkon.