(A szerző véleménye nem feltétlen tükrözi a Liner.hu szerkesztőségének az álláspontját.)

Ismételten egy olyan téma, amit nem lehet ráhúzni egyetlen ország politikai mechanizmusára, hiszen szinte mindegyikben ott bujkál. A bosszú egy eszköz a politikában, méghozzá olyan, amivel sarokba lehet szorítani az ellenfeleket és megfélemlíteni a máshogy gondolkodókat. Mondhatni természetes jelenség, hiszen ha az ember kap egy fricskát, mit csinál? Keresi a lehetőséget, hogy visszaadja. Legalábbis a többség. A bosszú pedig többnyire övön aluli, végzetes sebeket ejt és erőt fitogtat, amivel nem érdemes szembeszállni. Soron kívül Németh Krisztián visszaemlékezett a Liverpoolban töltött időszakára, Szoboszlairól is beszélt

Nem kell messzire menni, hogy megtaláljuk ezeket a jellemzőket a politikában. Mocskos játszmák sorozata mutatja, hogy mennyire erős tud lenni a hatalomhoz való ragaszkodás, a két kézzel markolás, a valóságtól történő teljes és végleges elrugaszkodás. Párttól, hitvallástól, országtól függetlenül. A hatalom, mint egy csepp méreg, szépen lassan a teljes víztározót megmérgezi.

Lehet tagadni, lehet eszmékkel takarózni, indokokat és magyarázatokat keresni rá, attól még a politikai bosszú az eszköztár legalján lévő aljas, éles tőr, ami csak arra vár, hogy valakibe belemártsák. De mi indokolja ezt és mikor veszik elő?

Általában a piti ügyeket hasonló szintű bosszú követi – legalábbis ezt diktálná a betyárbecsület, de persze legtöbbször túlzó a válaszlépés. Az egyszerű sárdobálást már megszoktuk, el sem éri az ingerküszöböt, mégis vannak olyan bosszúlépések, melyekre még a sokat látott ember is felkapja a fejét. Ilyen mondjuk az, ha valami olyasmire reagálnak aránytalanul, ami jelentős részben független az emberi tényezőtől. Mégis valakin „le kell verni”, valakire rá kell húzni a vizes lepedőt, mert meghozott egy olyan döntést, ami bár később hibásnak bizonyult, mégis vélhetően a jó szándék vezérelte.

Itt már talán kilyukadhatok a lényegre, azaz az OMSZ elleni bosszúhadjáratra, ami nem csupán a hazai sajtóban, de a legfelsőbb politikai körökben is megjelent. Súlyos következményei lettek ugyanis a tűzijáték lefújásának, fejek hullottak miatta. Azt már mindenkinek a saját meggyőződésére bízom, hogy valójában ezeknek a fejeknek hol és mikor kellett volna lehullania.

Az időjárás egyébként egy rendkívül trükkös dolog, ugyanis telis-tele van bizonytalansággal. Hiába a radarok, a megfigyelések, a tudományos alapok. Nálunk ráadásul az augusztus 20-ai időjárás kiemelt téma, főleg 2006 óta, amikor emberek haltak meg a tomboló vihar miatt. Azóta egyfajta feszült várakozás övezi nemzeti ünnepünket, nem is véletlenül, hiszen akkor és ott is történhetett volna máshogyan.

Az idei ünnepi tűzijáték előtt már napokkal lehetett tudni, hogy frontok veszik célba az országot, végre jön az eső, de hogy milyen intenzitással és hol fog lecsapni a vihar, abban voltak kérdőjelek, igen, az utolsó pillanatban is, mert igen, az időjárás az már csak ilyen. Nem nézi, hogy augusztus 20. van, azt sem, hogy ki zenél éppen a színpadon, meg azt sem, hogy milyen karóra van rajta.

Ezt – mármint a bizonytalanság fokát – egyébként az OMSZ is kommunikálta, illetve kommunikálja is folyamatosan, éppen ezért akinek van egy kis sütnivalója, az tudja, nincs olyan, hogy biztos előrejelzés. De ha százból egyszer megakadályozzák, hogy a szikrázó napsütésben elinduljon egy család túrázni, holott később komoly vihar várható, akkor már megérte működniük.

A téves előrejelzésbe, illetve az emiatt lefújt tűzijátékba bármiféle „ellenállást” belelátni egyszerűen nevetséges, a kirúgások pedig a politikai bosszú egyik legkicsinyesebb formáját példázzák, méghozzá tökéletes módon. Ennyivel mindenkit el lehetne küldeni, amikor nagy bizonytalanságú témában próbál meg tömegeket érintő információkat adni, ami aztán nem jön be. Lehetne példálózni mondjuk az inflációval. Vagy a forint árfolyamával. Mindenkit kirúgtak, aki tévedett, vagy a narratívának megfelelő számokat mondott, hogy ne kerüljön bajba? Elzavarják, aki azt ígérte, hogy előre fogunk menni, nem pedig hátra? Nem. Holott nagyjából úgy megyünk előre, mint ahogy Michael Jackson annak idején moonwalk-olt.

Ha bejött volna a szombati vihar, akkor most azzal lenne tele a baráti sajtó, hogy milyen jó döntést hozott az operatív törzs, életeket mentett meg, nem úgy, mint 16 évvel ezelőtt. Így viszont a gonosz időjárás és az OMSZ együttesen megakadályozta (bocsánat, elhalasztotta) a grandiózus tűzijátékot, hogy beteljesítse a nép „szemellenzős” részének az akaratát. Ez pedig bosszút érdemelt.

Pár „lényegtelen” kérdés persze azért maradt még, melyekre valószínűleg sosem kapunk választ. Ha jövőre 80%-os eséllyel lesz vihar augusztus 20-án, akkor mit fognak lépni? Ki félti majd annyira az állását, hogy akár életeket is kockára tesz azért, hogy milliárdokat ellövöldözzenek a Duna fölött? Ki határozza meg azt, hogy csak 100%-os bizonyosságú előrejelzéssel lehet lefújni bármilyen állami tömegrendezvényt? És főleg, ki fogja ezekért vállalni a felelősséget, ha valami balul sül el? Egyvalami biztos, a bosszú, mint eszköz, mindig ott lesz.