A sokat látott vámosok is ledöbbenhettek azon, amit legutóbb találtak egy poggyászban a repülőtéren.
Megdöbbentő felfedezést tettek a vámosok a floridai Tampa Nemzetközi Repülőtéren: egy utas poggyászában alufóliába csomagolt, feltételezett emberi csontokat találtak, amelyekről a tulajdonos azt állította, hogy „rituálékhoz” használja.
A férfi a vámvizsgálat során először egy kisebb tételt jelentett be, ám a hatóságok alaposabb átvizsgálás után szó szerint „csontvázat” találtak a bőröndben. A poggyászban tiltott növények, valamint egy emberi koponya részlete és több csontdarab is előkerült.
A ClickOrlando szerint a vámosok a tárgyakat lefoglalták és megsemmisítették, mivel „komoly egészségügyi kockázatot” jelentettek. A hatóságok vizsgálatot indítottak annak megállapítására, hogy a maradványok valóban emberiek-e. A belbiztonsági nyomozóhivatal szóvivője közölte, hogy a nyomozás folyamatban van, és további részleteket nem adhatnak ki.
A Tampa Nemzetközi Repülőtér nem először kerül a hírekbe bizarr esetek miatt: 2023-ban egy utas például egy 1,2 méteres, „érzelmi támogatásra” hivatott óriáskígyót próbált átvinni az ellenőrzésen. Az Egyesült Államok repülőterein 2024 első négy hónapjában több mint 1500 lőfegyvert foglalt le a TSA, és a tampai légikikötő a tíz legtöbb fegyvert lefoglaló repülőtér között szerepelt – írja a New York Post.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.



