Piqué csak egyetlen ajánlatot hallgatott meg, hogy elhagyja a Barcát

Fotó: MTI/EPA/EFE/Juan Herrero
not image

Borbély Fanni

2021. október 13. - 17:40

Gerard Piqué már egy ideje hangoztatja, hogy az a nap, amikor elhagyja a Barcát, az lesz, mikor szögre akasztja a cipőjét. A katalán középpályás éppen ezért visszautasította az összes ajánlatot, amit kapott, ami nem volt kevés, hiszen már Barcelonában él, és nem akarja az egész családját más európai városba vagy egzotikus országba költöztetni.

A probléma az, hogy Piqué nem számított azokra a vádakra, amelyeket az utóbbi időben kapott, miszerint Joan Laportához nagyon közel álló személy. Sőt, a sport.es szerint a múlt héten még a Barca öltözőjén belül is kétségek merültek fel a középhátvéd viselkedésével kapcsolatban, különösen a fizetéscsökkentésről szóló tárgyalások esetében. Piqué ráadásul azt látja, hogy az utóbbi időben megkérdőjelezik a formáját, amit nem tud hova tenni.

És itt jelenik meg egy ajánlat, amely megváltoztathatja a dolgok menetét: David Beckham az Inter Miamiban azzal az ötlettel játszadozik, hogy nagy európai sztárokból létrehoz egy Dream Teamet, valami hasonlót, mint amit a legendás Cosmos csinált az 1970-es években, ahol Pelé, Chinaglia, Beckenbauer és Carlos Alberto csapatként játszott.

Mivel Messi és Luis Suárez gyakorlatilag biztos pont, Beckham megkereste Piquét is, aki a többi hívással ellentétben nem egy határozott nemmel válaszolt. A játékos továbbra is úgy gondolja, hogy a legjobb megoldás, ha a Barcelonában fejezi be pályafutását, ahol szintén fejlődik, méghozzá nagy sikerrel, de az ötlet, hogy Miamiba mehetne, egyáltalán nem szegte kedvét.

Piqué szeretete az Egyesült Államok iránt közismert, így nem bánná, ha egy ideig ott élne. Shakirának Miamiban is van otthona és vannak barátai is, ráadásul gond nélkül folytathatná zenei karrierjét. Sőt, az énekesnő szívesen élne egy ideig Floridában. És ebben az esetben a költözés nem jelentene gondot a családnak, hiszen Messihez hasonlóan Piqué és Shakira is szeretné, ha gyermekeik tökéletesítenék az angol nyelvtudásukat írja az El Nacional.