Pár hónappal a beköltözés után Britney Spears eladja 12 millió dolláros otthonát
Britney Spears és férje, Sam Asghari alig hat hónapja költöztek be a calabasasi villába, ám úgy tűnik, a pazar otthon nem nyerte el a popsztár tetszését.
A Metro értesülései szerint Britney Spears és Sam Asghari eladja 12 millió dolláros, calabasasi villáját, mindössze hat hónappal azután, hogy megvásárolták azt és be is költöztek a pazar villába. Úgy tudni, a pár 12 millió dollárért vásárolta meg közel fél éve az ingatlant, ám úgy tűnik, Britney nem szeretett bele.
Britney és Sam még tavaly júniusban vásárolták meg a luxusvillát, s gyorsan be is rendezkedtek a gigantikus, 11 650 négyzetméteres ingatlanban: a villa azon a környéken helyezkedik el, ahol Britney korábbi párjával, Kevin Federline-nal lakott egy hat hálószobás villában, melyet korábban birtokolt Justin és Hailey Bieber is.
Az eladásra kínált pompás villa nem éppen mondható szerénynek gigantikus méretei miatt, hiszen házon belül található borospince, moziterem, úszómedence, pazar csillárok, s egyéb extravagáns berendezési tárgyak. Az énekesnőhöz közel álló források szerint azért adják el a villát, mert „Britney nem szeretett bele az új otthonába”.
A források arról is beszéltek, hogy értesüléseik szerint Britney elhatározta, hogy „megszereti a következő otthonát”, miután 13 évig volt apja, Jamie Spears gondnoksága alatt.
Noha az új villát hamarosan eladják, Britney-nek nem kell tartania attól, hogy nem tudják majd hol álomra hajtani fejüket, amennyiben sikerült eladni az ingatlant, hiszen az énekesnő még 2015-ben 7,5 millió dollárért vásárolt egy hatalmas kúriát Thousand Oaksban.