Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Ötszörös körözött férfit fogtak a rendőrök, ez volt a terve (videó)

Ötszörös körözött férfit fogtak a rendőrök, ez volt a terve (videó)

Ötszörös körözött férfit fogtak a rendőrök, ez volt a terve (videó)
Fotó: YouTube/ PoliceHungary

Kiderült, hogy mi volt a terve annak a férfinak, akit már ötszörösen körözött a rendőrség, és végül sikerült elfogniuk.

Az ügyben érintett Gy. István ellen először 2017 októberében adtak ki körözést, miután nem volt hajlandó megkezdeni a három évre szóló börtönbüntetését. Ezt követően a Fővárosi Törvényszék, a Miskolci Járásbíróság és a NAV Közép-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság is elfogatóparancsot adott ki ellene.

A cikk a videó után folytatódik

Az 53 éves férfi terve az volt, hogy az ügyei elévülésig bujkál, amiben a családtagjai is segédkeztek neki, költségeit pedig a korábbi bűncselekményekből származó pénzből fedezte.

A Párbeszéd a fagy általi halálesetek emelkedésére hívja fel a figyelmet

Többrendbeli csalás, illetve csődbűncselekmény elkövetése miatt adtak ki ellene öt elfogatóparancsot, majd kattant a bilincs. „A férfit elfogását követően a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, majd jogerős büntetéseinek megkezdése miatt Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.” – írja a rendőrség a közleményében.