A CNN riportere a lengyelországi Przemysl városába utazott, amely pont a lengyel-ukrán határnál található. A vasútállomásra főként Ukrajnából érkeznek vonatok, amelyek gyermekeket és nőket szállítanak a háború sújtotta városokból és azok borzalmai elől.

Az Ukrajna fele tartó vonatokon azonban napról napra duzzadt a tömeg és már nem csak arról van szó, hogy férfiak indulnak vissza a hazájukba fegyvert ragadni és harcolni az orosz megszállók ellen, hanem nők is. A CNN szerint az egyik vágánynál a visszautazni vágyók fele nő volt.

Marija Halligan elárulta az amerikai hírtelevíziónak, hogy visszatér szülővárosába, Kijevbe, hogy a családjával és a férjével legyen, valamint az „orosz terroristák” ellen harcoljon. Jelezte, nem érzi úgy, hogy idegesnek kell lennie:

„Ha ezt meg kell tennem, akkor a nemzetemért, a rokonaimért, a barátaimért teszem meg. Nem vagyok férfi, én nem tudok ölni. Egy nő vagyok és nekem az a feladatom, hogy egyensúlyt tartsak és segítsek, kedves legyek és gondoskodjak a rokonaimról, családomról, barátaimról és egész Ukrajnáról. Most azt érzem, minden ukrán a rokonom. Remélem, hogy a világ társadalma segíteni fog az ukránoknak, minden ukránnak, mert ők a családom”

Minden nőnek, aki éppen az Ukrajna felé tartó vonatra vár, megvan a maga oka, hogy miért tér vissza a háborús övezetbe. A CNN szerint azonban egy kapocs minden várakozó nő között van: úgy tekintenek a hazatérésre, mint az orosz agresszorokkal szembeni szimbolikus ellenállásra.

Az arcukon elhatározottság látszik, az ő soruk sokkal csendesebb, mint az Ukrajnából érkező menekülteké. A sor elején áll a 40 éves Tatjana Veremicsenko, aki három nappal ezelőtt érkezett Lengyelországba, hogy a két lányát biztonságba hozza.

Veremicsenko most azt mondta, hazatér Ukrajnába, ráadásul annak keleti felére, az orosz határ közelébe. Elmondása szerint ürességet érez, amióta elhagyta hazáját, ugyanis Lengyelország „túl békésnek és csendesnek” tűnt. Mint mondta, vissza akar térni a férjéhez, akit rövidesen besorozhatnak:

„Ez a hazám. Szerintem sokkal hasznosabb lehetek ott, minthogy itt maradjak. Ukrajna egyenlően fontos a férfiaknak és a nőknek is. Erősek vagyunk, akaratunk és szívünk van. A nőknek is mind megvan ez”

Irina Odel az unokáit hozta át Lengyelországba a dél-ukrajnai Odessza városából, de elmondása szerint alig várja, hogy visszatérjen a családjához. Nelja pedig azért tér vissza Ukrajnába, mert édesapja nem volt hajlandó elhagyni az országot és kötelességének érzi visszamenni hozzá.

Ez az, ami igazán összeköti a nőket a Przemysl vasútállomás ötödik vágányán váró ukrán nőket – nem akarják elhagyni a családjukat, úgy érzik, kötelességük visszatérni és ha szimbolikusan is, de harcolni akarnak hazájukért.