Már kétszer is közbe kellett lépnie a rendőrségnek iskolákba bevitt tiltott tárgyak miatt
Mindez az ORFK tájékoztatásából derült ki, de azt is hozzátették: mobiltelefonok miatt még nem kellett intézkedni.
Az oktatási-nevelési intézményekben tiltott és használatukban korlátozott tárgyakról szóló, szeptember 1-jétől hatályos rendelet szerint a tiltott tárgyak körébe tartoznak egyebek mellett a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök vagy a 18 év alattiak számára nem értékesíthető termékek. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Népszavának küldött tájékoztatásában nem részletezte, milyen tárgyakat vettek el, de azt közölték, hogy mindkét esetben rendőrségi eljárás is indult. Egyúttal arra is fény derült:
A használatukban korlátozott tárgyakkal összefüggésben – mint a mobiltelefonok és más telekommunikációs, internetezésre, kép- vagy hangrögzítésre alkalmas eszközök – még nem kellett intézkedniük sem a rendőröknek, sem pedig az iskolaőröknek. A mobiltelefonokat főszabály szerint minden tanítási nap elején le kell adniuk a diákoknak, a tanítási nap végéig azokat biztonságosan, elzárva kell tárolni. Az ORFK azt írja, ebben az iskolaőrök nem vesznek részt.
A jelenlegi jogi szabályozás szerint ugyanis az iskolaőr feladatellátásának nem képezi részét a használatukban korlátozott tárgyakra vonatkozó előírások betartatása. A lap mindemellett tudni szerette volna azt is, mennyi iskolaőrrel indult el az idei tanév, amire az ORFK azt a választ adta: a 2024/2025-ös tanévben 933 intézmény vesz részt az iskolaőri programban, az iskolaőrök száma pedig 731-ről 799-re nőtt az elmúlt két hónapban.
Vagyis nem minden, a programban részt vevő intézmény kapott iskolaőrt: azoknak az intézményeknek a száma, ahol van iskolaőr, jelenleg 781. Az iskolaőri állomány feltöltöttsége 86%-os, de a rendőrség toborzó tevékenysége folyamatos, várják a jelentkezőket – részletezik. Az ORFK összesítése szerint az előző tanévben 234 esetben intézkedtek iskolaőrök. Ezekre jellemzően garázdaság, testi sértés, továbbá kábítószer birtoklása, illetve különböző vagyon elleni cselekmények – főként lopás – miatt, illetve a tanulók által az iskolába vitt szúró- vagy vágóeszközök miatt volt szükség.
Az idei tanévben az iskolaőrök eddig 6 esetben intézkedtek hasonló okok miatt – emelik ki. Korábban azt is megírtuk, hogy megérkeztek a friss számok, egyre aggasztóbb a tanárhiány: az alapján a legnagyobb hiány a készségtárgyakat oktató tanárokból van, ez az iskolák 35%-át érinti. Továbbá arra is kitértünk, hogy a szülők és a gyerekek is pozitívan élik meg a mobilok korlátozását egy gödi iskolában, a gyerekek ugyanis nem kényszerként élik meg mindezt. A tanárok és a szülők megértették velük, miért fontos.