Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Orbán Viktor: a Tisza Párt saját Harcosok Klubját indított

Orbán Viktor: a Tisza Párt saját Harcosok Klubját indított

Orbán Viktor: a Tisza Párt saját Harcosok Klubját indított
Facebook/Orbán Viktor

A miniszterelnök szerint az ellenfélnek is van saját digitális hálózata, amit Visszhangnak hívnak.

Orbán Viktor miniszterelnök kedd este előadást tartott a Parlamenti Szalonban. Az eseményen több dolog kapcsán is szót ejtett a kormányfő, amelyről az Index azáltal tudott tudósítani, hogy az előadásról Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Harcosok Klubjában számolt be. A portál, miután nemrég bejutott a csoportba, azt írta: Menczer egyelőre csak a miniszterelnök belpolitikára vonatkozó megállapításait osztotta meg.

Ám ígéretet tett, hogy szerdán az előadás külpolitikáról szóló részleteit is megosztja majd. Orbán Viktor a beszédében úgy vélekedett, hogy mindaz, amit a közvélemény-kutatások mutatnak az ellenzék vezetéséről, „hazugság”, és a kormánypárt szerinte sokkal erősebb pozícióban van. A miniszterelnök úgy véli, hogy a Tisza Párt vezetésének érzete „kizárólag a digitális tér miatt van”, ahol nagy a zaj, de „az nem a nép hangja” – írja az Index.

Orbán állítása szerint leleplezett egy konkrét online hálózatot, amelyet Visszhangnak neveznek. „Felolvasta azokat a konkrét üzeneteket, amelyeket a Tiszánál kiküldtek Lázár János posztjainak megtámadásával kapcsolatban” – derül ki Menczer Tamás üzenetéből. A beszéd végén a kormányfő arra is kitért, miszerint harcosai nincsenek, ehelyett „patriótái vannak”, s jelenleg 20 ezer fős a Harcosok Klubja létszáma, de a cél a 40, majd 100 ezres összlétszám – szemlézte a cikket a 24.hu.


Korábban arról is beszámoltunk, hogy Menczer Tamás szerint a választást Magyar Péter soha nem fogja megnyerni, teljesen biztos a Fidesz győzelmében. Mint fogalmazott: „A magyar emberek ugyanis soha nem választanának olyat, akit Weber és Zelenszkij irányít”.

Míg ebben a cikkben arra tértünk ki, hogy Magyar Péter élő egyenes adásban akar beszélgetni Orbán Viktorral. A Tisza Párt vezetője szerint ha a kormányfő „nem jön el, akkor legyen férfi, és mondja ki: fél az őszinte és nyílt párbeszédtől”.