Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Orbán Viktor: „Minden, amit még sosem mondtunk el a Covid-járványról”

Orbán Viktor YouTube-csatornáján debütál az a videós anyag, amit eddig csak nagyon kevesen láthattak, és sokakat érdekel.

...svg content...Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Belföld

Kiss László

Szerkesztő

Belegondolni is furcsa, hogy 5 év telt el a koronavírus-járvány kitörése óta, mely globális káoszhoz vezetett. Mintha csak pár hónapja történt volna, annyira közeliek az emlékek, a maszkviselés, a szorongás, az aggodalom, gyakorlatilag hosszú hónapokon erről szólt az életünk.

Minden híradás erről szólt, mindenki erről beszélt, majd jöttek a lezárások, amit Magyarország sem kerülhetett el. Közben az orvostudomány versenyt futott az idővel, hiszen óriási szükség volt a vakcinákra, amik nem álltak készen, hiszen egy új vírus támadott meg bennünket.

Voltak, fiatalok, egészségesek is, akik intenzív osztályra kerültek, így még inkább nem lehetett tudni, mi lesz ennek az egésznek a vége. Orbán Viktor miniszterelnök Szijjártó Pétert bízta meg azzal, hogy kerül, amibe kerül, szerezzen be oltóanyagot, amik először Kínából érkeztek.

„A Kútvölgyi kórházban emlékeztünk vissza az 5 éve kitört világjárványra. Minden, amit még sosem mondtunk el a Covid-járványról. Vasárnap 19:00, a YouTube-csatornámon.” – írta a Facebook oldalán a magyar kormányfő, aki még mindig jól emlékszik az igazán necces helyzetekre.

Trump terve kiboríthatja az atomfegyvereket birtokló Észak-Koreát

Trump terve kiboríthatja az atomfegyvereket birtokló Észak-Koreát

Észak-Koreára más idők várhatnak Donald Trump visszatérésével, hiába találkozott korábban az elzárt ázsiai ország vezetőjével, ami történelmi volt.

Beindult a Debrecen az NB1-ben, az MTK-t is legyőzték Dzsudzsákék

Remek formában van a Debrecen, akik hosszú idő után elmozdultak a kiesőzónából, már a Zalaegerszeg van a helyükön a Kecskemét előtt a tabella legvégén.