Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
366,00 Ft
Euró
394,98 Ft
Font
461,38 Ft
Bitcoin
70,678 $

Ilyen tüneteket okoz az omikron gyerekek esetében

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta, a korábbiakhoz képest most jóval több a tünetekkel rendelkező gyerek, majd kifejtette, milyen formában tapasztalhatók a tünetek.

Fotó: Twenty20
Egészség/Életmód

Takács Petra

Szerkesztő

A szakértő úgy nyilatkozott, hogy több olyan gyermekkel találkoznak, akiknél a koronavírusos tünetek magas láz, bágyadtság, feltűnő gyengeség formájában jelentkezik, illetve jellemző ebben a korcsoportban két típusú köhögés is, az egyik a kruppos jellegű köhögés, a másik pedig a bronchiolitises jellegű köhögés, ami csúnya légzéssel, és fulladásszerű látvánnyal járó légzést okoz.

Továbbá azt is hozzátette, hogy a legtöbben néhány nap alatt túljutnak a betegség nehezén, azonban jelentős esély van poszt-covid tünetek kialakulására is, úgymint ízlészavar, ezen felül súlyosabb esetként felléphet sokszervi gyulladás is, azonban ez utóbbira még nincs megfelelő számú szakirodalmi adat, hogy az omikron után milyen gyakran jelentkezhet. Soron kívül Vasvári Vivien is hisz Varga Juditnak, és kiáll mellette

A Portfolio cikkéből kiderül, hogy a koronavírus az iskolák mellett az óvodákban is gyorsan terjed, Budapesten például van olyan óvoda is, ahol minden csoport karanténban van, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) pedig azt nyilatkozta, hogy a járványügyi intézkedéssel az óvodai csoportok 3 százaléka érintett, körülbelül 69 gyermek van kórházban jelenleg.

Varga Judit állítja, egyszer a terhessége idején ajtónak lökte Magyar Péter

Varga Judit volt igazságügyi miniszter nagyon súlyos állításokat tett Magyar Péterről, a volt férjéről a Hajdú Péternek adott interjújában.

Horror Zalaegerszegen: feldarabolta élettársát egy férfi

Újabb részletek láttak nyilvánosságot a zalaegerszegi gyilkosságról, melynek elkövetője egy 49 éves férfi.