Olaszországi hajóbaleset: négy ember életét vesztette
A vasárnap késő este felborult, turistákat szállító hajó fedélzetén több ember tartózkodott, most négy ember holttestét emelték ki a vízből.
Ahogy arról korábban is beszámoltunk, vasárnap késő este viharossá vált az időjárás, melynek következtében egy turistákat szállító hajó felborult. Az olaszországi Maggiore-tónál történt hajóbaleset után közel 20 embernek sikerült megmenekülnie.
Az ANSA jelentése szerint négy ember holttestét találták meg a Maggiore-tónál, miután vasárnap késő este turistahajójuk felborult és elsüllyedt az erős széllel kísért hirtelen vihar nyomán. A lap úgy tudja, közel 20 ember túlélte a balesetet.
A jelentések szerint a hajón egy születésnapot ünnepeltek, a fedélzeten pedig egy külföldi turistacsoport és a legénység két tagja tartózkodott. A halálos kimenetelű baleset a Varese tartománybeli Sesto Calende térségében történt.
Olaszországban a közelmúltban sajnos több, a szélsőséges időjáráshoz köthető katasztrófa történt, köztük a heves esőzések nyomán kialakult halálos áradások, melyek során májusban 15 ember vesztette életét Emilia-Romagna régióban, míg a tavaly novemberi földcsuszamlás 12 ember életét követelte Ischia szigetén.
A közelmúltban történt halálos kimenetelű incidensek kapcsán tudósok figyelmeztettek, a szélsőséges időjárási jelenségek, mint a hőhullámok, a szuperviharok, az áradások és az aszályok gyakoribbá és intenzívebbé válnak az emberi üvegházhatású gázok kibocsátása által okozott éghajlatváltozás miatt.