Olaf Scholz német kancellár az európai autóipar támogatásáért lobbizik
Olaf Scholz német kancellár levélben fordult az Európai Bizottsághoz, amelyben átfogó intézkedéscsomagot sürget az európai autóipar versenyképességének megőrzése érdekében.
A Süddeutsche Zeitung által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint a német kormányfő több kulcsfontosságú területen kér támogatást Brüsszeltől, ugyanis egyrészt az elektromos járművek vásárlását ösztönző új támogatási rendszer bevezetését szorgalmazza, valamint a Kínával fennálló vámvita rendezését is sürgeti.
A kancellár konkrét javaslatai között szerepel egy „bürokráciamentes adókedvezmény” bevezetése a Németországban gyártott elektromos autók értékesítésének fellendítésére. Scholz azt kéri az Európai Bizottságtól, hogy „megfelelő kezdeményezéssel” segítse elő hasonló ösztönzők bevezetését európai szinten is.
A német vezető sürgette Ursula von der Leyen bizottsági elnököt, hogy kezdjen tárgyalásokat Pekinggel a kínai elektromos autókra tavaly októberben kivetett, akár 35,3 százalékos többletvámok visszavonásáról, ugyanis Németország már korábban is a vámok bevezetése ellen szavazott, tartva az esetleges kínai ellenlépésektől.
Scholz szerint az EU-nak segítenie kell
A levél kitér az energiaintenzív iparágak, különösen az acélgyártás támogatásának szükségességére is. Scholz szerint az EU-nak segítenie kell a klímabarát termelésre való átállást, és lehetővé kell tennie a tagállamok számára az energiaigényes vállalatok további támogatását a magas energiaárak miatt.
A kezdeményezés időzítése nem véletlen, ugyanis Németországban kevesebb mint két hónap múlva előrehozott parlamenti választásokat tartanak. A közvélemény-kutatások szerint Scholz pozíciója veszélyben van, helyét várhatóan Friedrich Merz, a CDU/CSU konzervatív ellenzéki tömörülés jelöltje veheti át.
Az euróövezet legnagyobb gazdaságának számító Németország évek óta küzd a gazdasági kihívásokkal. Az olcsó orosz energia elvesztése és a kínai kereslet csökkenése érzékenyen érintette az ipari szektort, elemzők szerint azonban az elmúlt két év visszaesése után 2025-ben mérsékelt növekedés várható.