Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

L.L. Junior: „Olyan mintha kicsit mellékszereplők lennénk Csuti életében”

L.L. Junior: „Olyan mintha kicsit mellékszereplők lennénk Csuti életében”

L.L. Junior: „Olyan mintha kicsit mellékszereplők lennénk Csuti életében”
Fotó: RTL Magyarország

Kulcsár Edina és Guszti L.L. Juniorékkal is személyesen közölték a szövetség felbontását, amiről a rappernek is megvolt a véleménye.

Nem tartott sokági ez a hármas szövetség Edináék, Gusztiék és Juniorék között. Egyrészt amiatt, mert Csuti felbontotta azt, másrészt nem sokkal később a trióból valakinek távoznia kellett.

A cikk a videó után folytatódik

Csutiék először Gusztiékkal beszéltek, majd ugyanazt elmondták Junioréknak is, biztosítván őket arról, hogy adott esetben ugyanúgy szavaznának rájuk, már csak amiatt is, mert korábban bizalmat kaptak tőlük.

„Arra, amikor nekünk lesz lehetőségünk, azt vissza fogjuk adni.” – hangsúlyozta Csuti, és a szövetség felbontása nem jelenti azt, hogy másképpen tekintenének Juniorékra, mert távolról sem.

Nyerő Páros: Pataki Zitáék keményre vették a figurát, de kapitális hibát követtek el?

Juniorékat kissé váratlanul érte a dolog, mivel Edináék voltak az ötletgazdák, de nagyon hamar felbontották a szövetséget. A rapper is jelezte, nem a legjobb az időzítés Edináék részéről, mert már igen nagy bajban voltak a szavazás miatt.

Edina pedig pontosan emiatt akarta, hogy hamar vessenek véget a szövetségnek, mert nem akarnak úgy játékban maradni, hogy valakivel kezet fogtak, míg a másik páros esetlegesen jobb náluk.

„Olyan mintha kicsit mellékszereplők lennénk Csuti életében, és Csuti a főszereplő, mert ő megalapította ezt a szövetséget, kilép a szövetségből, amihez asszisztálnánk.” – mondta Junior az RTL Klub kamerái előtt.”

„Nem tudtunk sokat kezdeni vele, viszont nagyon-nagyon megnyugtató volt az, hogy egy olyan szövetség bomlott fel, ami tele volt nyomással és bizonytalansággal. Én még mindig azt mondom, sokkal nagyobb a legnagyobb szövetség az úgymond feleségemmel lévő kettős szövetségünk.”