Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Nyerő Páros: kiderült, melyik páros nyerte a nagy finálét

Három páros volt ott a döntőben, de a nagy fináléba csak négyen juthattak be, méghozzá egy igen kemény feladatot követően.

...svg content...Fotó: RTL Magyarország
TV
Author image

Hujber Dávid

Szerkesztő

Muri Enikő és Tóth Szabi trükkös körülmények között jutottak el a játék végéig, hiszen korábban kiestek, de visszatérhettek, miután legyőzték a korábban búcsúzott párosokat. Ennek nem mindenki örült, élen Hódi Pamelával és Tóth Bencével, akik sokat dolgoztak azon, hogy ne legyen a Nyerő Páros villájában.

A sors furcsa fintora, hogy végül Enikő és Szabi ejtette ki a Pamela-Bence duót, akik a játék második felére elvesztették a lendületüket. Látszott rajtuk, hogy fizikailag és lelkileg sem voltak már igazán ott, nehéz volt számukra.

Közvetlen a döntő előtt pedig egy olyan páros köszönt el, akik eredetileg nem is szerepeltek volna a műsorban, ám Détár Enikőék rendkívül váratlan és hirtelen kiesése átírta a forgatókönyveket, az RTL Klub pedig gyorsan reagált erre.

A döntőbe így Enikő és Szabi mellett Megyeri Csilláék, valamint Bíró Beák jutottak be. A feladat hasonló volt a korábbi években látottakhoz, vagyis a hideggel kellett szembenézniük a sztároknak, akikre csak úgy ömlött a víz.

G.w.M.: Ha nagyon szigorúan vesszük, Edina nem is lehetne az én szerelmem”

Ezúttal nem tartott túl sokáig a verseny, Enikő 26 perc után feladta, tette ezt a saját egészségügyi érdekében, miközben a koncertjeire is gondolt, nem akarta, hogy mindez sokba kerüljön, és természetesen Szabit is féltette.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra

Zelenszkij szerint Putyin fél tőle

Zelenszkij szerint Putyin fél tőle

Az ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin egyszerűen fél vele négyszemközt tárgyalni, amire minden bizonnyal meglesz az oroszok reakciója.

Szoboszlai Dominik megint gólt lőtt, döntős a Liverpool a Ligakupában

Szoboszlai Dominik két gólt is szerzett a Tottenham elleni elődöntő visszavágóján, de csak az egyik találatát adták meg, az elsőt les révén annullálták.