Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Nyergesújfalu lakói hétfőn ismét víz nélkül ébredtek

Nyergesújfalu lakói hétfőn ismét víz nélkül ébredtek

Nyergesújfalu lakói hétfőn ismét víz nélkül ébredtek
Shutterstock/Illusztráció

Ez már a harmadik komoly meghibásodás néhány nap leforgása alatt.

A szolgáltató tájékoztatása szerint vasárnap este sikeresen lezárult a korábbi csőtörés javítása, és megkezdődött a rendszer óvatos feltöltése alacsony nyomás mellett. A munkálatok a terveknek megfelelően haladtak, a tűzcsapok többségénél már megjelent a víz, amely által úgy tűnt, helyreáll a normális ellátás. Sajnos azonban korai volt az öröm: éjszaka a Duna és a 10-es számú főút közötti szakaszon található 300-as átmérőjű csövön újabb törés keletkezett.

Emiatt a szolgáltatónak ismét le kellett zárnia a teljes hálózatot. Mint írják a beszámolóban, a szakemberek azonnal kiérkeztek a helyszínre és megkezdték a javítási munkálatokat. A becslések szerint a hibaelhárítás minimum 4-5 órát vesz igénybe, de ha további nehézségekkel találkoznak, a javítás akár tovább is húzódhat. A szolgáltató előrejelzése alapján hétfőn az első fél napban részleges, majd a fogyasztás növekedésével teljes szolgáltatáskiesésre kell számítani.

Az ellátás csak fokozatosan fog helyreállni a javítás befejezése után. Az ivóvíz-ellátást ezúttal is vízszállító autókkal oldják meg, hasonlóan az előző esethez – jegyzik meg. Az Index szerint a szolgáltató azt ígérete, hogy folyamatosan tájékoztatni fogja a lakosságot a munkálatok állásáról és a szolgáltatás várható helyreállításának időpontjáról.


Ahogy arról már beszámoltunk, szombaton Vonyarcvashegyen csőtörés volt, emiatt fennakadások alakultak ki az ivóvíz-szolgáltatásban Keszthelyen, Vonyarcvashegyen és Gyenesdiáson, a 71-es főúton a forgalmat is korlátozni kellett. A Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. akkori tájékoztatása szerint hétvégén a késő esti órákban történt csőtörés nyomán a járda, valamint az ott található buszmegálló burkolata beszakadt, az aszfaltréteg megsérült, a kiömlő víz magánterületre is behatolt.