Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

UEFA: Jogosan zártuk ki a Manchester Cityt

Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin ma is úgy gondolja, hogy 2020-ban jogosan zárták ki két évre a Manchester Cityt minden európai kupasorozatból.

Európa-liga: élőben adja a tévé a Ferencváros Nice elleni meccsét

A Ferencváros csütörtök kora este lép pályára újra az Európa-ligában a Nice ellen, akik ellen mindenképpen 3 pontot kellene szerezniük.

Összefoglaló videón a Manchester United kiszenvedett győzelme, jöhetnek Szoboszlaiék

Ugyan a Manchester United továbbjutott az FA-kupában, nem lehetnek nyugodtak, mert Szoboszlai Dominikék lesznek a következő ellenfelek.

Xabi Alonso szerint ez már nem normális, azonnali lépéseket akar

Már közel három éve tart a vizsgálat a Barcelona által kifizetett összegek ügyében, amik a volt spanyol játékvezetői főnökhöz, José María Enríquez Negreirához köthető cégekhez jutottak.

Még az sem kizárt, hogy Lewandowski hamarosan visszavonul

Egyre nagyobb a kérdőjel Robert Lewandowski körül.

Kiderült, mit szólt oda Vinícius Júnior Lamine Yamalnak, majd jött a válasz

Kiderült, mit szólt oda Vinícius Júnior Lamine Yamalnak, majd jött a válasz

Egyre több mindent tudni a botrányos jelenetekről, miközben elszabadultak az indulatok a Real Madrid és a Barcelona rangadója végén.

„Elviekben” már megállapodott Mbappé az egyik kérőjével

Sajtóértesülések szerint a PSG francia sztárja, Kylian Mbappé elviekben már megállapodott a Real Madriddal az év végén történő ingyenes átigazolásról.

Pengeélen táncol Xabi Alonso – nem lehet messze a kirúgása a Real Madridnál

A Real Madrid szerdán ugyan győzelmet aratott a Talavera ellen a Copa del Rey-ben, a 3-2-es siker korántsem volt meggyőző.

Videón Haaland zseniális karatemozdulatos gólja a Bajnokok Ligájából

Lassan nincs olyan szög, amiből Haaland ne tudna gólt szerezni, és ezt ismét bizonyította, legutóbb a Bajnokok Ligájában.

A Barcelona elnökének nem tetszik, ami Lamine Yamal körül zajlik

A Barcelona elnöke, Joan Laporta csalódottságát fejezte ki amiatt, ahogyan a média reagált Lamine Yamal válogatottból való visszalépésére, összehasonlítva más játékosok eseteivel.

Hansi Flick bizonyos dolgokról egyszerűen nem akar a sajtó előtt beszélni

Hansi Flick elégedett, de egyes dolgokról nem akar beszélni.

Nem bocsát meg támadóinak a pályán összevert török játékvezető

Először beszélt az esetről, ami felháborította a futballtársadalmat.

Rossz hírekkel érkezett Arne Slot a Liverpoolnál a Real Madrid elleni meccs előtt

A Liverpool vezetőedzője, Arne Slot a Real Madrid elleni rangadót megelőzően tartott sajtótájékoztatón számolt be a csapat helyzetéről.

13 milliós őrző-védő kutyát vásárolt a Liverpool sztárja a halálos fenyegetések miatt

13 milliós őrző-védő kutyát vásárolt a Liverpool sztárja a halálos fenyegetések miatt

A Liverpool új sztárja, Alexander Isak komoly lépést tett saját biztonsága érdekében. A svéd válogatott csatár 30 ezer fontot költött egy kiképzett dobermanra, miután halálos fenyegetések érték.

A Real Madrid elnöke Vinícius Júniorral ugyanazt a stratégiát alkalmazná, mint Cristiano Ronaldóval

A spanyol sajtóban újabb hír kavarta fel a kedélyeket: a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez kész lenne ugyanazt a feltételt szabni Vinícius Júniornak, mint egykor Cristiano Ronaldónak, ha a brazil támadó a nyáron távozást kérne. A klub álláspontja világos, nem akarják eladni Viníciust, de ingyen sem engedik el.