Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egyre nagyobb a feszültség Washingtonban, már az utcákat járja a Nemzeti Gárda

Egyre nagyobb a feszültség Washingtonban, már az utcákat járja a Nemzeti Gárda

Egyre nagyobb a feszültség Washingtonban, már az utcákat járja a Nemzeti Gárda
Shutterstock

Washingtonban tovább fokozódik a feszültség az augusztus elején elrendelt közbiztonsági intézkedések nyomán.

Washingtonban tovább fokozódik a feszültség az augusztus elején elrendelt közbiztonsági intézkedések nyomán. a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán közölte, hogy az elmúlt két hétben már több mint ötszáz embert állítottak elő a fővárosban.

A cikk a videó után folytatódik

„Egészen addig folytatjuk, amíg minden közösség biztonságban nem lesz”

Kash Patel a közösségi médiában közzétett üzenetében hangsúlyozta, hogy „mintegy két hét alatt 550 embert tartóztattak le, és további erőforrásokat fordítanak a fellépésekre Washington D.C.-ben, egészen addig, amíg a főváros minden közösségét biztonságossá nem teszik”. Hozzátette, hogy kizárólag kedden több helyszínen foglaltak le kábítószert, valamint illegálisan tartott lőfegyvereket.

A Fehér Ház szóvivője ugyanaznap arról tájékoztatott, hogy „kedden éjszaka több mint 90 őrizetbe vételről intézkedtek a hatóságok, köztük több bűnöző múlttal rendelkező, illegálisan az országban tartózkodó személyt is letartóztattak”.

Az FBI a jövőben sűrűbben, havi rendszerességgel publikálja a főváros bűnözési statisztikáit, míg az igazságügyi minisztérium kedden vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy a korábbi jelentésekben „manipulálták-e” az adatokat a helyzet kedvezőbbnek feltüntetése érdekében.

Tüntetők zavarták meg az alelnök látogatását

Szerdán az Union Station központi pályaudvarnál tüntetők csoportja akadályozta J. D. Vance alelnök látogatását, aki a helyszínen a Nemzeti Gárda tagjaival találkozott Pete Hegseth védelmi miniszter kíséretében. A demonstrálók a Trump-adminisztráció intézkedései ellen tiltakoztak, időzítve a megjelenést az alelnök programjához.

J. D. Vance kijelentette, hogy a Nemzeti Gárda jelenlétét szükség esetén meghosszabbíthatják a főváros utcáin, az eredetileg tervezett harminc napon túl is. Mint fogalmazott: „a katonák mozgósításának első kilenc napja jelentős hatással járt a vasúti pályaudvaron is, ahol csavargók, kábítószerfüggők, tartósan hajléktalanok, mentális betegségben szenvedők túl hosszú időn keresztül zaklattak, fenyegettek erőszakkal és támadtak meg családokat”.

Katonai erősítés Washingtonban

Donald Trump amerikai elnök augusztus 11-én döntött arról, hogy a szövetségi kormány átveszi Washington rendőrségének irányítását, emellett a Nemzeti Gárda egységeit is az utcákra vezényelte. Már augusztus 6-tól megkezdődött a szövetségi jelenlét erősítése, különösen az éjszakai órákban.

Szerdáig körülbelül 1300 katona érkezett a fővárosba, köztük Ohio, Nyugat-Virginia, Tennessee és Louisiana állam Nemzeti Gárdájának egységei, hogy kiegészítsék a helyi erőket.