Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Németországban megszavazták az abortusz „reklámtilalmának” feloldását

Németországban megszavazták az abortusz „reklámtilalmának” feloldását

placeholder

Németországban pénteken megszavazták, hogy ezentúl nem lesz tiltott az abortusz "reklámozása".

Németországban eddig büntetőeljárás indulhatott azon orvosok ellen, akik tájékoztatást adtak az érintetteknek a beavatkozásról, ez a döntés pedig mérföldkőnek számít az abortusz kapcsán.

A cikk a videó után folytatódik

Az AP értesülései szerint a kormánypártok és a baloldal is a korlátozás feloldása mellett szavaztak, míg a kereszténydemokraták és a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért párt a javaslat ellen tették le voksukat.

A német parlament ezenfelül azt is megszavazta, hogy szüntessék meg az orvosok elítélhetőségét, mely 1990. október 3. óta volt érvényben az országban, miután az ország újraegyesítését követően a nyugat-németországi törvények az ország egészére vonatkoztak.

A korábban hatályos német törvények értelmében ugyanis az orvosokat pénzbírsággal, vagy akár két évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatták, amennyiben a bíróságon elítélték őket az abortusz „reklámozásáért”.

Még 2019-ben, amikor Angela Merkel volt a kancellár, formálisan ugyan, de érvényben hagyta a tilalmat, azonban az orvosoknak és a kórházaknak engedélyezte, hogy honlapjukon közzétegyék, hogy elvégzik a beavatkozást, ám ennél konkrétabb tájékoztatást nem adhattak a pácienseknek.

Az abortusz Németországban csak a terhesség első 12 hetében legális, illetve azon esetekben, amikor egészségügyi okokból kifolyólag, vagy nemi erőszakból bekövetkezett terhesség miatt kell elvégezni a beavatkozást.