Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Nehéz helyzetbe került a hazai tojáspiac

Nehéz helyzetbe került a hazai tojáspiac

placeholder

Mivel a legtöbb tojást továbbra is Lengyelországból importálják, így veszélybe kerülhetnek a magyarországi termelők.

A Tojásszövetség titkára, Molnár Gyöngyi az InfoRádiónak adott interjújában elmondta, miután a tavalyi évben jó áron és emelkedett mennyiségben lehetett értékesíteni a tojást – ráadásul fokozott kereslet mellett –, vélhetően az európai termelők az idei évre is azt gondolták, hogy „nyomni” lehet majd egyet a piacon.

A cikk a videó után folytatódik

A valóságban azonban, részint a koronavírusnak köszönhetően, valamint a kínai keresletnek, és mert tőzsdére ment az ár, eszmétlen mód megemelkedtek a takarmányárak, ennél fogva a tojástermelők költségei is, akik viszont jócskán elszámolták magukat a keresletet illetően.

Így, elsősorban Németországban, Franciaországban és Lengyelországban jelentős túltermelés történt, és nyilvánvalóan, amikor nagyobb a kínálat, mint a kereslet, az szembemegy az árnövekedési tendenciával – tette hozzá Molnár Gyöngyi.

Mindezekből kifolyólag azt érzékelhették a magyar termelők sokadik hónapja, gyakorlatilag húsvét óta, hogy nem emelkedik az ár, amit erőteljesen befolyásolt – elsősorban a lengyel – import is.