Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,11 Ft
Euró
393,73 Ft
Font
461,02 Ft
Bitcoin
70,074 $

Nagyot nőtt a foglalkoztatottság márciusban, 66 ezren tértek vissza a munkába

A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentéséből kiderült, hogy 2021 márciusában több mint 66 ezer magyar állampolgárral több dolgozott a munkaerőpiacon, mint egy hónappal korábban.

MTI/Balázs Attila
Belföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A szép statisztikai mutatókhoz hozzá kell tenni, hogy tavaly decemberről idén januárra 97 ezren veszítették el állásukat, februárban pedig mindössze 14 ezren tudtak visszatérni a munkába – figyelmeztetett a HVG hírportál.

Január és március között átlagosan 4 millió 568 ezren dolgoztak, ami 39 ezerrel kevesebb munkavállalót jelent, mint 2020 első három hónapjában. Havi bontás szerint 2021 februárjában 104 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban, márciusban azonban már 41 ezerrel többen. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Közmunkán 16 600-zal kevesebben vannak, mint 2020-ban, míg a külföldre járó, ingázó dolgozók száma ennél drasztikusabb módon esett vissza, mégpedig 38 700-zal. A gazdasági válság mélyítette a nemek közötti szakadékokat is, a férfiak foglalkoztatottsága 8 ezerrel, míg a nőké 43 ezerrel csökkent.

A 15-24 évesek foglalkoztatottsága 23 ezerrel, a 25-54 éveseké 35 ezerrel csökkent, míg az 55-64 éveseké 6,8 ezerrel, a 65 év felettieké pedig 12 ezerrel emelkedett. Az idei év első három hónapjában 215 ezer munkanélkülit regisztráltak, ami 42 ezerrel több, mint amennyi 2020 januárja és márciusa között volt.

A munkanélküliek 26,4 százaléka legalább egy éve nem talált állást. Ebben benne vannak már azok is, akik a tavaly tavaszi lezárások elején vesztették el a munkájukat, de azok is, akik még a válság előtt sem dolgoztak – írta a lap.