Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Molnár Csaba visszautasította a Tisza Párt vádjait Gyurcsány visszavonulása kapcsán

Molnár Csaba visszautasította a Tisza Párt vádjait Gyurcsány visszavonulása kapcsán

Molnár Csaba visszautasította a Tisza Párt vádjait Gyurcsány visszavonulása kapcsán
Fotó: MTI/Mészáros János

Megszólalt a DK alelnöke.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke szerint semmi alapja annak a feltételezésnek, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonulásának bejelentése szándékosan a Tisza Párt videójával egy időben történt volna. Mint fogalmazott:

„Arról az időjárás is el tudta volna terelni a figyelmet”

Ezzel válaszolt Magyar Péter korábbi megjegyzésére, miszerint Gyurcsány Ferenc „még egy utolsó szolgálatot tett a Fidesznek azzal, hogy a honvédelmi miniszter ‘őszödi beszédére’ szervezte rá a visszavonulása bejelentését”.

Molnár ironikusan megjegyezte, ez alapján akár „a katolikus egyházat is meggyanúsíthatná a Tisza Párt elnöke, amiért szerdán választották meg az új pápát”.

A DK alelnöke megerősítette, hogy:

„Gyurcsány Ferenc tegnap óta nem közszereplő, tegnap óta nincs kötelessége arra, hogy újságíróknak válaszoljon”

A párt jövőjét illetően Molnár annyit közölt, hogy Dobrev Klára vasárnap fog részletes tájékoztatást adni a Demokratikus Koalíció további terveiről.