Molnár Anikó fájdalmas szakítása: volt, hogy már hánytam a sírástól
Kamerák előtt vallott arról, mennyire megviselte a szakítása.
Molnár Anikó fájdalmas szakításáról vallott, amellyel egy 10 évig tartó párkapcsolata ért véget. Mint fogalmazott, már hamarabb meg kellett volna tennie ezt a lépést, ugyanis voltak figyelmeztető jelek, ő mégsem hallgatott azokra. Elmondása szerint az elején minden csodás volt, szinte túl szép, hogy igaz legyen, ám később már érezni kezdte, hogy valami nem stimmel. Mégsem tudott búcsút mondani a párjának, hosszú évek kellettek hozzá, hogy ezt megtegye. Szakításáról a Fókuszban mesélt, kiemelve, hogy toxikus viszonya volt az említett férfival, aki eleinte egy mosolygós, pozitív embernek tűnt.
„Ráaggattam olyan tulajdonságokat, amik nem voltak igazak, amiket én magam kreáltam. Aztán amikor megkaptam 100 százalékban, akkor néztem, hogy igazából erre nem számítottam, arra nem számítottam. (…) Láttam, hogy nem olyan, amilyennek elképzeltem, de próbáltam olyanná tenni. És aztán hosszú évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek arra, ez egy önámítás, amit csináltam. Ez az én hibám” – vallotta be a Való Világ egykori sztárja. Önámítása hosszú éveken át tartott, holott a kapcsolat gyorsan olyan irányba fordult, amiben Anikó egyáltalán nem érezte boldognak magát.
„Fizikai bántalmazás nem volt, meg ilyesmi, inkább ez a lelki” – osztotta meg a Fókuszban, melyből az nlc.hu szemlézett. A férfi hűtlenségét is megbocsátotta, s az újabb bántások után is visszaengedte az életébe, képtelen volt elszakadni tőle. „Ezek az emberek úgy tudják manipulálni a másik ember lelkét, meg az önbizalmát, hogy még el is hiszem, hogy hát, végül is igaza van, meg akarta ismerni azt a másik nőt. (…) Igazából akkor kellett volna azt mondanom neki: fordulj meg és kifelé a kapun!” – emlékezett vissza.
De párját az is zavarta, hogy Molnár Anikó ismert ember, ezáltal mindig a figyelem középpontjába kerül, ráadásul az sem volt neki elég, hogy az egykori valóságshow-sztár mindent megtett érte. „Nem tudom, hogy volt-e egy perc, ami őszinte volt. Már azt is megkérdőjelezem, hogy egyáltalán képes-e erre, hogy szívből szeressen valakit. (…) Azt tudom, hogy én mellette többet bőgtem, zokogtam, volt, hogy már hánytam a sírástól, zokogástól, mint egész életemben előtte” – árulta el. Elválásuk óta azonban sokkal kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb, sok mindent felismert.
NE HAGYD KI
Azt sajnálja, hogy 10 évet elpazarolt olyasvalakire, aki nem érdemelte meg, de úgy érzi, többé nem fogja elkövetni ugyanazt a hibát. „Elment 10 évem. 49 éves vagyok, 39 évesen ismertem meg. Igazából addig nekem nem volt ilyen férfi az életemben. Elég hamar fel fogom ismerni szerintem, ha ilyen jön” – fogalmazott Anikó. Korábban egyébként arról is szót ejtett, milyen pasit szeretne maga mellé. Mint mondta, már megszokta az egyedüllétet, de vágyik a szerelemre, az viszont nem vonzza, hogy leendő párja vagyonos legyen.