A kutatást a NYU Langone Health szakemberei végezték, bevonva a Perlmutter Cancer Centert és a Környezeti Veszélyek Vizsgálatának Központját is. A kutatócsoport célja az volt, hogy feltárja, vajon a mikroműanyagoknak való kitettség hozzájárulhat-e a prosztatarák kialakulásához. Az American Cancer Society adatai szerint a prosztatarák a leggyakoribb daganattípus az Egyesült Államok férfiai körében.

Hogyan kerülnek a mikroműanyagok a szervezetbe?

A mindennapi életben használt műanyagok – például élelmiszer-csomagolások, kozmetikumok vagy különféle háztartási termékek – hőhatás, kopás vagy kémiai feldolgozás során mikroszkopikus méretű darabokra eshetnek szét.

Ezek a részecskék táplálékkal, belélegzett levegővel vagy akár bőrkontaktus révén is bejuthatnak az emberi szervezetbe. Korábbi vizsgálatok már kimutatták jelenlétüket szinte minden szervben, testnedvekben, sőt a méhlepényben is, ugyanakkor egészségügyi hatásaik még nem teljesen tisztázottak.

Több műanyag a daganatban, mint az egészséges szövetben

A mostani kutatás során tíz, prosztataeltávolító műtéten átesett beteg szöveteit elemezték. A daganatos minták 90 százalékában, míg a jóindulatú prosztataszövetek 70 százalékában találtak műanyag-részecskéket. A különbség a koncentrációban is jelentős volt: a daganatos mintákban átlagosan körülbelül 2,5-szer több műanyagot mértek, mint az egészséges szövetekben – nagyjából 40 mikrogrammot grammonként, szemben a 16 mikrogrammal – foglalta össze a Science Daily.

A vizsgálat vezető szerzője, Stacy Loeb, aki az NYU Grossman Orvostudományi Kar Urológiai és Népesség-egészségügyi Tanszékének professzora, így fogalmazott: „Pilot tanulmányunk fontos bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a mikroműanyag-expozíció kockázati tényező lehet a prosztatarák szempontjából.”

Hozzátette, korábbi kutatások már felvetették a mikroműanyagok lehetséges kapcsolatát olyan betegségekkel, mint a szívbetegség vagy a demencia, ugyanakkor közvetlen bizonyíték eddig kevéssé állt rendelkezésre a prosztatarák vonatkozásában.

A tanulmány eredményeit február 26-án mutatják be az American Society of Clinical Oncology Genitourinary Cancers Symposium rendezvényén. Loeb szerint ez az első nyugati vizsgálat, amely közvetlenül összehasonlította a prosztatarákos daganatokban és a nem daganatos prosztataszövetben mért mikroműanyag-szinteket.

Szigorú laboratóriumi óvintézkedések

A kutatók vizuális ellenőrzést követően speciális műszerekkel mérték meg a részecskék mennyiségét, kémiai összetételét és szerkezetét, különös tekintettel a 12 leggyakoribb műanyag-molekulára. Mivel a műanyag széles körben jelen van az orvosi és laboratóriumi eszközökben is, a szennyeződés elkerülése érdekében a kutatók műanyag eszközök helyett alumíniumból, pamutból és más, nem műanyag alapanyagból készült eszközöket használtak, és az elemzéseket kifejezetten mikroműanyag-vizsgálatra kialakított tisztaterekben végezték.

Gyulladás és daganatképződés – lehetséges összefüggés

A tanulmány rangidős szerzője, Vittorio Albergamo, az NYU Grossman Orvostudományi Kar Gyermekgyógyászati Tanszékének adjunktusa: „Azáltal, hogy feltárjuk a műanyag által jelentett újabb lehetséges egészségügyi kockázatot, eredményeink rávilágítanak a szigorúbb szabályozási intézkedések szükségességére, amelyek korlátozzák a lakosság kitettségét ezeknek az anyagoknak, amelyek mindenhol jelen vannak a környezetben.”

A kutatócsoport a jövőben azt is vizsgálni kívánja, miként viselkednek a mikroműanyagok a szervezetben, és hozzájárulhatnak-e a daganatképződéshez. Az egyik feltételezés szerint a részecskék tartós immunválaszt, azaz gyulladást válthatnak ki a prosztataszövetben, ami idővel sejtkárosodáshoz és genetikai elváltozásokhoz vezethet.

Albergamo hangsúlyozta, hogy a vizsgálat kis betegszámra épült, ezért nagyobb, kiterjedtebb kutatásokra lesz szükség az eredmények megerősítéséhez. A mostani adatok ugyanakkor új irányt jelölhetnek ki a környezeti tényezők és a daganatos megbetegedések közötti kapcsolat feltárásában.