2020 májusában 10 mm eső esett a Sendelingsdrif pihenőtáborban, Dél-Afrika legészaknyugatibb sarkában. Miután kilenc évig szinte egy csepp eső sem esett, Pieter van Wyk, a 32 éves autodidakta botanikus, aki a Richtersveld nemzeti park faiskoláját vezeti, örömmel konstatálta, hogy majdnem egy évtized óta először több faj is virágzik. Az eső, amely a közeli hegyekben 200 millimétert tett ki, egy régóta várt pihenést jelentett a világörökség részét képező növény- és állatvilág számára.

Öröme azonban nem tartott sokáig. Bár az eső átmenetileg életre keltett néhány egynyári növényt és hagymát a határon túli parkban, azon a tényen, hogy számos faj, különösen az olyan nagy méretű növények, mint az aloe, veszélyben vannak, nem sokat változtatott. Egy Van Wyk és mások által publikálandó tanulmány szerint a jellegzetes Aloe pearsonii – amely a Richtersveldben endemikus – populációjának 85 százaléka eltűnt az elmúlt öt évben, miután az előző négy évtizedben stabilan jelen volt. Soron kívül A havazás megbénította a vasúti közlekedést – masszív késések és kimaradó járatok

Az Aloe pearsonii csak egy a több tucatnyi faj közül, amelyek eltűnésétől Van Wyk még életében tart. A növényeket számos veszély fenyegeti, de a legnagyobb hatással a klímavészhelyzet és az orvvadászat jár.

Annak ellenére, hogy a Richtersveld hússzor kisebb és sokkal kevesebb csapadékkal rendelkezik, több növényfajjal rendelkezik, mint az ország híres Kruger nemzeti parkja. Van Wyk szerint ez „a világ legfontosabb szukkulens laboratóriuma”. De éppen a ritka szukkulensek (pozsgások) sokfélesége vonzza az orvvadászokat. Sok Richtersveld-faj annyira speciális, hogy csak egy völgyben vagy egy hegyoldalon terem.

Szélsőséges esetben egy egész faj egy futballpályánál kisebb területre korlátozódhat, így egy orvvadász egy reggel alatt kipusztíthat egy fajt. Van Wyk becslése szerint a növények orvvadászata jövedelmezőbb lehet, mint az ország orrszarvúszarvú szaruipara. Az orvvadászok a tipikusan veszélyeztetett fajokat veszik célba, amelyek a legmagasabb árat érik el a feketepiacon (a vadon élő, „karakteres” növények magasabb árat érnek el, mint a termesztettek).

A Richtersveld törpe szukkulensek állnak az orvvadászok listájának élén, de egész Dél-Afrikában a célpontok között vannak ezek a fajok. A növényeket Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában adják el a bűnszövetkezetek, amelyek a tényleges orvvadászatot kétségbeesett dél-afrikaiakra bízzák.

2019-ben négy hónap alatt egyetlen Conophytum-fajból (álkavics) 15 ezer példányt foglaltak le orvvadászoktól egy fülest követően. 2020-ban pedig két dél-koreaira 5 millió rúpia (19,6 millió forint) bírságot szabtak ki 60 ezer Conophytum növény illegális birtoklásáért. Az elkobzott növényeket soha nem lehet visszatelepíteni az élőhelyükre, így a botanikai faiskolákat végül elárasztják a lopott növények.

A korlátozott rendőri erőforrások és a hatalmas kiterjedésű félsivatagok miatt szinte biztos, hogy sokkal nagyobb mennyiségű növényt csempésznek ki az országból. A Conophytum több mint 30 faja szerepel Dél-Afrika veszélyeztetett fajok vörös listáján. A Dél-afrikai Nemzeti Biodiverzitás Intézet megjegyzi, hogy sokukat széles körben orvvadásszák.

Eközben az éghajlati vészhelyzet súlyos áldozatokat követel az olyan szélsőséges ökoszisztémáktól, mint a Richtersveld. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 3,4 és 4,2 Celsius-fok közötti hőmérséklet-emelkedést jósol a régióra, az éghajlat pedig egyre szárazabbá és szelesebbé válik.

„Minél melegebb lesz, annál több vízre lesz szüksége a növényeknek a túléléshez” – mondja Nick Helme, a Fokvárosban élő botanikai tanácsadó. „A kevesebb csapadék azonban azt jelenti, hogy valójában kevesebb víz van a talajban.” Az egyre erősebb part menti szelek súlyosbítják a problémát. A múltban ezeket a szélmozgásokat szinte mindig esőzések követték, amelyek feláztatták a felső talajt, és mindent összetartottak.

Az utóbbi években azonban az esőzések elmaradtak, és több millió tonna port, termőtalajt és vetőmagot „a tengerbe fúj a szél, hogy táplálja a halakat” – mondja Helme. Az egyik vihar, amelyet 2019 szeptemberében műholdfelvételek rögzítettek, 644 kilométernyi törmelékfelhőt fújt az Atlanti-óceánba.

Az éghajlati vészhelyzet hatásai már most is érzékelhetők a sűrűbben lakott Namaqualandban, amely néhány száz kilométerrel délebbre egy másik botanikai veszélyforrás. Dr. Ute Schmiedel, a hamburgi egyetem munkatársa 20 éve szorosan figyelemmel kíséri „az egyes növényekig” ugyanazt az egyetlen négyzetkilométeres parcellát. 2017-ben úgy vélte, hogy hasonló katasztrofális hanyatlásnak lehetett tanúja, mint amit Van Wyk a Aloe pearsoniival dokumentált. A következő évben azonban az esőzések lehetővé tették, hogy a parcelláján számos szukkulens faj visszanyerje erejét.

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy a világnak ezen a részén az aszályok normálisak, és a növények alkalmazkodtak ahhoz, hogy ezt ellensúlyozzák” – mondja, és elmagyarázza, hogy a parcelláin élő fajok általában ellenállóbb magbankkal rendelkeznek, mint az aloék. De az aszályok „egyre súlyosabbak és gyakoribbak” – teszi hozzá –, „és a növények nem lesznek képesek minden alkalommal kezelni ezt”.

„Az olyan marginális területeken, mint a Namaqualand, az éghajlatváltozás nemcsak az ökoszisztémákat, hanem a megélhetést is tönkreteszi” – mondja Helme. A régió önellátó gazdálkodói egyre nehezebben tudnak megélni, a száraz években pedig a juhaik és kecskéik súlyosbítják a problémát azzal, hogy lelegelik a fás növényeket és károsítják a talaj felső rétegét. „Nyilvánvalóan jobb lenne, ha kevesebb kecske lenne” – mondja Helme. „De (ha az éghajlatváltozásról van szó) ezek a legkevésbé felelős emberek a bolygón.”

Összesen több mint 100 Richtersveld-faj került fel Dél-Afrika vörös listájára az elmúlt öt évben az éghajlati válság, az orvvadászat, a túllegeltetés, de a bányászat miatt is. Mivel a terület technikailag a helyi nama közösség tulajdonában van, a bányászat engedélyezett a nemzeti parkban – bár Van Wyk rámutat, hogy a nama közösség „nagyjából nulla hasznot” húzott belőle.

A jelenleg jóváhagyásra váró bányászati és fejlesztési kérelmek mindegyike a régió biodiverzitás szempontjából leggazdagabb területeire összpontosul. „Remélhetőleg nem fogják mindet jóváhagyni” – mondja Van Wyk, majd hozzáteszi, hogy a Richtersveld szívében tervezett Boegoebaai kikötői projekt „Dél-Afrika egyik legnagyobb, ember által okozott természeti katasztrófájává válhat”. Hozzáteszi, hogy „szörnyű” végignézni egy olyan ökoszisztéma pusztulását, amely évmilliók óta stabil.