Miért reagált ennyire rosszul Spanyolország a koronavírusra?
A mediterrán országban ugyanaz történt, mint Iránban vagy Olaszországban, a fertőzés nagyon hamar elterjedt, legutóbb pedig még Kínát is megelőzték a halottak számában. Hogy történhetett mindez?
Kétségkívül a tegnapi volt a spanyol történelem egyik legsötétebb pillanata, amikor bejelentették, hogy 24 óra alatt összesen 738 ember hunyt el a járványban, ezzel pedig átvették az egyáltalán nem dicsőséges vezető helyet az olaszoktól.
A kínai Vuhan tartományból elterjedt koronavírus mára a világ összes országában megjelent és rettegésben tart mindenkit. Veszélye abban rejlik, hogy az influenzával ellentétben jóval magasabb a halálozási aránya, a gyengébb immunrendszerrel rendelkező személyek és a krónikus betegségekkel élők esetében pedig jóval nagyobb a komplikációk kialakulásának esélye.
Spanyolországban előre tudhatták a kínai, iráni vagy olasz helyzetből, hogy mire számítsanak. A fertőzés egyre jobban tolódott nyugat felé, a határos országokban hamar megjelentek a jellegzetes tüneteket produkáló betegek.
Ez a földrajzi közelség azonban nem mindig okolható. Ha az Olaszországgal határos államokat nézzük, akkor Franciaország, Svájc, Ausztria, Szlovénia és Horvátország is sokkal jobban kezeli a helyzetet – azonnali kijárási tilalmat, otthoni karantént és szigorú előírásokat vezettek be, amelyeket ha az állampolgárok nem tartanak be, komoly szankciókra számíthatnak.
A spanyolok azt hitték, hogy egyszerűen túlságosan távol van még tőlük az egész járvány. Február 9-én, Dr. Fernando Simón, a madridi sürgősségi központ főorvosa azt nyilatkozta, hogy
„Spanyolországban csupán egy maréknyi eset lesz.”
Hat héttel később a szakembernek már százak haláláról kellett jelentést írnia. Az egy főre jutó halálesetek száma jelenleg háromszorosa az iráni esetekhez, és majdnem negyvenszerese a kínai adatokhoz képest – de hol van még a vége?
Február 19-én 2 500 Valencia-drukker 40 000 Atalantát éltető szurkolóval találkozott Milánóbán az aktuális BL-nyolcaddöntő alkalmából. Ezt az eseményt a bergamói polgármester, Giorgio Gori egy „biológiai bombaként” jellemezte, mivel több tízezren adták át egymásnak a koronavírust csupán ezen az egy mérkőzésen.
Ezek után a valenciai stáb, a játékosok, az újságírók és természetesen a szurkolók lettek az első regisztrált COVID-19 fertőzöttek Spanyolországban.
A legfőbb oka a gyors terjedésnek a mediterrán temperamentumban keresendő. A spanyolok szeretnek társaságban lenni, ölelkezni, társalogni, együtt sziesztázni, beszéd közben hevesen gesztikulálni, találkozáskor egymást megpuszilni. Nem számít, hogy valaki helybéli vagy idegen, mindenkit ugyanaz a baráti, közvetlen szeretet fogad Madridban. Február végén és március elején a fővárosban kellemes, 20 Celsius-fok feletti hőmérséklet volt, ami hozzájárult nemcsak a kellemes hangulathoz, hanem a koronavírus zavartalan burjánzásához is.
Március 8-án, mindössze egy héttel az ország teljes lezárása előtt még hatalmas pártrendezvényeket és nőnapi felvonulásokat tartottak a nagyvárosok terein. Három nappal később 3 ezer Atlético szurkoló repült Madridból Liverpoolba a soron következő Bajnokok Ligája mérkőzésre.
A szocialisták vezette kormány Pedro Sánchezzel az élen későn és ügyetlenül reagált. Az ország egyáltalán nem készült fel a helyzetre. Alapjáraton hiányoztak a nélkülözhetetlen orvosi segédeszközök, a védőfelszerelések, a lélegeztetőgépek és a tesztek – ezeket az illetékesek most próbálják még csak beszerezni, amikor már lassan késő lesz.
Jelenleg Kína az egyetlen megmentőjük a felszerelések beszerzésében, ami kicsit ironikus. A járvány kitörése után decemberben bezártak a helyi kínai üzletek és éttermek, mert a vezetőik el akarták kerülni a megbélyegzést.
A spanyol ellátórendszerben is óriási gondok merültek fel. A magánkézben lévő idősotthonok a bennük elhelyezett emberek nyugdíjából tudják magukat fenntartani, ami átlagosan 9 000 euró egy évre. Ebből az összegből azonban nem tudtak felkészülni erre az óriási pandémiára, nagyon gyorsan megroppant az egész rendszer, az otthonok túltelítődtek, a halálozási ráta azonnal 20% fölé ugrott. Kénytelenek voltak a hadsereget kiküldeni segíteni, sok esetben az időseket már halottan találták az ágyukban.
A mediterrán országban kiváló az egészségügyi ellátás, de az elmúlt tíz év gazdasági válságát ők is megérezték. Nem minőségi, hanem inkább mennyiségi problémák vannak – csupán egyharmad annyi kórházi ágy jut egy főre, mint Ausztriában vagy Németországban. Ez még azonban így is több, mint mondjuk Nagy-Britanniában, Új-Zélandon, esetleg az Egyesült Államokban.
Amíg a miniszterelnök azon gondolkozott, hogy 24 órán belül le kéne zárni a határokat és ki kell hirdetni a rendkívüli állapotot, addig a madridiak és a többi városok lakóinak százezrei szórták szét a vírust országszerte.
Becsukták az iskolákat és az egyetemeket, ez azonban nem szegte kedvét az embereknek attól, hogy kimozduljanak a természetbe és élvezzék a korai vakációt. Egyrészt ezért a felelőtlenségért a lakosság is okolható, másrészt azonban látni kell, hogy a kormány nagyon szervezetlenül hozta meg a döntéseket.
Március 14-én végül kihirdették a teljes lezárást, a rendőrség pedig komoly büntetéseket szabott ki azokra, akik figyelmen kívül hagyták az óvintézkedéseket. Ennek hála várható, hogy a spanyol halálesetek száma valamelyest csökkenni fog majd a jövőben annak ellenére, hogy a mostani helyzet eléggé kilátástalannak tűnik. Az illetékes szervek szerint április 11-ig a karantén megteszi a hatását és csillapodni fog a járvány, bár senki sem gondolja, hogy egyből minden visszatérhet a régi kerékvágásba.
Ha vége lesz a pandémiának, Spanyolország gazdasága hihetetlenül törékennyé válhat. A 2008-as gazdasági világválság idején a munkanélküliségi ráta 27%-ra emelkedett, az államadósság pedig Európában az egyik legmarkánsabb romlást mutatta. Valószínű, hogy idén is ez fog történni.
Toni Roldán spanyol közgazdász kiszámolta, hogy Spanyolországnak egy 200 milliárd eurós kölcsönre lenne szüksége az Európai Uniótól ahhoz, hogy talpra tudjon állni. Ez nem lesz egy könnyű feladat, viszont most mindennél fontosabb, hogy az emberek egészsége kerüljön a középpontba. Nem szabad engedni, hogy a vírus legyőzzön minket, legyenek ennek bármilyen pénzügyi következményei is.
