Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Azonnali bejelentés érkezett – már letartóztatásban van az ismert magyar alpolgármester

Azonnali bejelentés érkezett – már letartóztatásban van az ismert magyar alpolgármester

Azonnali bejelentés érkezett – már letartóztatásban van az ismert magyar alpolgármester
Shutterstock/Illusztráció

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, február 28‑ig elrendelte egy alpolgármester letartóztatását, miután a hatóságok szerint megalapozott a gyanú, hogy vezető beosztású hivatalos személyként jogtalan előnyt kért és kapott egy közbeszerzési eljárás befolyásolásáért – közölte hétfőn a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya.

A politikai szálra Dobrev Klára, a DK elnöke hívta fel a figyelmet múlt héten, amikor bejelentette: „rendőrök intézkedtek Mezei Zsolt dunaújvárosi DK-s alpolgármester otthonában.” A bíróság tájékoztatása szerint a gyanú lényege, hogy az alpolgármester – önkormányzati képviselőként is eljárva – egy közutak síkosságmentesítésére kiírt közbeszerzés befolyásolásáért kért pénzt az egyik pályázótól.

A cikk a videó után folytatódik

A közlemény úgy fogalmaz: „A terhelt alpolgármesterként és önkormányzati képviselőként jogtalan előnyt kért és kapott az egyik pályázótól a közbeszerzési pályázat befolyásolására és vállalkozói szerződés megkötésére.” A cselekmény bizonyítottság esetén vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének megállapítására alkalmas.

A végzés nem jogerős

Az ügyészség a letartóztatást azzal indítványozta, hogy fennáll „a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélye”, ezért a nyomozás kezdeti szakaszában elengedhetetlen a gyanúsított befolyásától mentes eljárás. A bíróság álláspontja szerint is „megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén – akár az ügyben érintettek befolyásolásával vagy bizonyítékok megsemmisítésével – a bizonyítást megnehezítené, vagy meghiúsítaná.” A végzés nem jogerős.

A Központi Nyomozó Főügyészség múlt csütörtökön közölte az MTI‑vel, hogy vesztegetéssel gyanúsítják egy Fejér vármegyei település alpolgármesterét. A nyomozás szerint egy, a közbeszerzési eljárást korábban megnyerő cég 2020 novembere és 2024 márciusa között évi nettó 50 millió forintért végezte a település útjainak síkosságmentesítését.

A gyanú árnyéka

A gyanú szerint az alpolgármester 2024 januárjában közölte a cég vezetőjével, hogy szeretné, ha a vállalkozás a következő közbeszerzésen is indulna, ami iránt már több cég érdeklődött. A nyertes kiválasztásáért és az új szerződésért cserébe havi 500 ezer forintot kért, amit a cégvezető elfogadott, és „a megállapodás szerinti összeget három alkalommal ki is fizette az alpolgármesternek.” Az új közbeszerzés nyertese végül a cégvezető vállalkozása lett.

A nyomozás szerint azonban a gyanúsított később megemelte az igényét: az 5 hónapos téli időszakra már havi 5 millió forintot követelt, amit a vállalkozó visszautasított. Ezt követően a nyomozó ügyészség házkutatást tartott az alpolgármester otthonában és munkahelyén, majd őrizetbe vette és gyanúsítottként kihallgatta.

A letartóztatásról szóló döntés azt jelzi, hogy a hatóságok komoly kockázatot látnak a bizonyítékok esetleges eltüntetésében vagy a tanúk befolyásolásában, ezért a nyomozás zavartalan lefolytatása érdekében szükségesnek tartják a kényszerintézkedést.

Liner/MTI