MI-t használva a szűréseken több mellrákos esetet sikerült diagnosztizálni
20 megbetegedés észrevétlen maradt volna.
A mesterséges intelligencia alkalmazása a szűrővizsgálatok során növeli a mellrák felismerésének esélyét – állapították meg német kutatók. Azt egyébként számos korábbi tanulmány felvetette már, hogy az MI segíthet az egészségügyi szakembereknek a rák felismerésében, legyen szó akár a CT-vizsgálatokon a kóros daganatok, akár a mammográfiákon a mellrák jeleinek felismeréséről. De a németországi Lübecki Egyetem kutatói használtak először mesterséges intelligenciát: összesen 460 ezer nő adatait elemezték.
Ők 2021 júliusa és 2023 februárja között egy, 50-69 éves tünetmentes nőket célzó országos program keretében részt vettek szűrővizsgálaton. A felvételeket két radiológus egymástól függetlenül vizsgálta meg, 260 ezer esetben legalább az egyik szakértő MI-t is használt. Mint részletezik, a mesterséges intelligencia nemcsak az általa gyanútlannak ítélt felvételeket jelölte normálisnak, hanem figyelmeztetést is kiadott, ha egy általa gyanúsnak ítélt felvételt a radiológus gyanútlannak ítélt. Ilyen esetben az eszköz kiemeli a felvételnek azt a területét is, amit érdemes újra megvizsgálni.
A kutatásban részt vevő nők közül 2881-nél diagnosztizáltak mellrákot, a felismerési arány 6,7%-kal volt magasabb azoknál, akiknél használtak AI-t. A nők életkorát és a részt vevő radiológusokat is figyelembe véve ez az arány 17,6%-ra nőtt, az AI-csoportban ezer vizsgálatonként 6,7 esetben diagnosztizáltak rákot, míg a normál csoportban 5,7 ez a szám ugyanennyi szűrésnél.
Az eredmények kapcsán Alexander Katalinic, a tanulmány egyik szerzője is megszólalt, ő azt mondta: „A mi vizsgálatunkban magasabb volt a felismerési arány anélkül, hogy magasabb lett volna a fals pozitív eredmények aránya. Ez jobb eredmény, ugyanolyan terhelés és ártalom mellett”.
A kutatók szerint a mesterséges intelligencia 3959 alkalommal figyelmeztetett, amely által további 204 nőnél fedezték fel a rákot. Ezzel szemben az orvosok 20 megbetegedést nem vettek volna észre, ha nem vizsgálják meg az AI által normálisnak ítélt felvételeket – írja a 444.hu a The Guardian-re hivatkozva.
Korábban egyébként arról is beszámoltunk, hogy a mesterséges intelligencia hozhat áttörést a vérvizsgálatok hatékonyságában. A közjövőben akár egy egyszerű vérvételből kiderülhet, milyen betegségek kialakulására lehetünk hajlamosak. A további részletekről itt olvashat.