Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Messi és Suarez közösen koktéloznak

Messi és Suarez közösen koktéloznak

Messi és Suarez közösen koktéloznak
Fotó: Twitter/FC Barcelona

A két jó barát az új szezon előtt közösen koktélozgat, és nem kizárt, hogy később még fognak egy csapatban játszani.

Messi és Suarez barátsága hosszú évekre nyúlik vissza, sokat köszönhetnek egymásnak. Miután a Liverpool csatára a Barcelonához igazolt, még inkább középpontba került, és mindent megnyert, amit csak lehetett.

A cikk a videó után folytatódik

Az argentin legendával hamar megtalálta az összhangot, pályán kívül is, és remek barátok lettek. A két család sok időt töltött együtt Barcelonában, míg az utóbbi időben erre nem volt túlzottan sok lehetőségük.

Először a COVID szólt közbe, majd a Barca vezetősége, miután úgy határoztak, hogy nem tartanak igényt a klub minden idők egyik legeredményesebb játékosára. Nem a legszebb módon távozott Suarez, és már akkor sokan figyelmeztették a katalánokat, hogy ez sokba fog kerülni.

Őrületes összeget kaphat Pogba, ha elhagyja a Manchester United

Sokba is került, mert Suarez vezetésével az Atletico megnyerte a bajnokságot, bizonyítván, hogy még mindig az egyik legjobb a posztján. Nemcsak az eladása keltett nagy vitát a szurkolók között, hanem az is, hogy a közvetlen riválisnak adták el, ráadásul minimális összegért cserébe.

A két világsztár azonban továbbra is nagyon jóban van egymással, és azt pletykálják, hogy egy nap Amerikában akarnak játszani, ugyanabban a csapatban, ami valószínűleg a Miami lesz. Addig még sok minden történhet, de egy biztos, Messi és Suarez barátsága megbonthatatlan.